SZANK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2016. február 1., hétfő 18:23

Mégis járhat a kispöfögő?
2009. december 13-a óta nem közlekedik Kecskemét és Kiskunmajsa között a keskeny nyomközű vasúti síneken a "kispöfögő". Azóta folyamatosan romlik az elhagyott pálya állapota, a benőtt növényzet miatt már járhatatlan. Hasonló a helyzet a Kecskemét–Törökfái–Kiskőrös és a Nyírvidéki Kisvasút vonalain is. Az újbóli üzemeltetést már többen felvetették, ám „ilyen messzire” még senki nem jutott…
 
Január 25-én találkoztak a szanki Polgármesteri Hivatalban a Kecskeméti kisvasút által érintett települések vezetői, hogy egyeztessenek a nem közforgalmi, hanem turisztikai célú üzemeltetéséről. A Patkós Zsolt polgármester által összehívott megbeszélésen mutatkozott be Meleg Zoltán és az általa vezetett Locomotiv Logistics Kft, amely cég jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik vasúti járművek és eszközök javításában, műszaki ellenőrzésében, üzemeltetésében. A társaság célja megóvni azokat a műszaki és vasúttörténeti értékeket, amelyek még fellelhetők, Jakabszállás, Bugac, Móricgát, Szank, Kiskunmajsa vezetői pedig nyitottak az együttműködésre.
 
A feladat hatalmas, hiszen a pálya, a pályamenti épületek, a sínek és a rajtuk közlekedő mozdonyok és kocsik más-más tulajdonos vagy üzemeltető szervezethez tartoznak. A mozdonyok és kocsik közül is többet már elszállítottak az ország más kisvasútjaihoz, de még vannak használható és javítható darabok, amelyekkel újraindítható a "bugaci" vonal is.
 
A már hónapok óta tartó levélváltások eredményeképp azt lehet tudni, hogy a MÁV nem tervezi sem a Kecskeméti, sem a Nyírvidéki vonalak újbóli üzemeltetését semmilyen formában. Az elkövetkezendő hetekben a magánüzemeltetés jogi lehetőségeinek felkutatása és egyeztetése tovább folyik az önkormányzatok, a Locomotiv Logistics Kft., a MÁV Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a MÁV Vagyonkezelési és Gazdálkodási Igazgatóság valamint a Közlekedési Koordinációs Központ bevonásával. Az érintett önkormányzatok pedig a turisztikai célú hasznosításhoz szükséges egyéb feltételeket igyekeznek megteremteni egymással együttműködve.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.