BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2016. február 25., csütörtök 16:42

Elfogadták Budafok-Tétény költségvetését
A Képviselő-testület február 25-ei ülésén ellenszavazat nélkül fogadta el Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerülete Önkormányzatának 2016-os költségvetését.
Beruházásokra idén közel 430 milliót különítettek el, felújításokra nem egészen 600 milliót. A helyi adókedvezmények és adómentesség formájában közvetve majdnem 700 millió forintot fordít idén lakossági támogatásra a budafok-tétényi önkormányzat.
Már tavaly év végén, novemberi ülésén fontos döntést hozott a Képviselő-testület, amikor döntöttek az idei fejlesztések pénzügyi fedezetéről. A cél az volt, hogy a terveztetéseket és a közbeszerzéseket már ősszel el lehessen indítani. A ma már teljes egészében elfogadott költségvetés alapján idén például számos földút kap aszfaltburkolatot Budafok-Tétényben, és folytatják a Rózsakerti lakótelep közterületeinek és zöldterületeinek megújítását is, 100 millió forintot különítettek el erre. Megkezdik a József Attila utcai lakótelep köz- és zöldterület-fejlesztési programjának megvalósítását, a Rózsakerthez hasonlóan itt is közösségi tervezést követően, hiszen mindkét esetben kérték és figyelembe vették a lakosság javaslatait. Idén folytatódik Budafok-belváros megújítása, az intézményi beruházásoknál pedig a szakorvosi rendelő felújításának a folytatása a legnagyobb tétel, mintegy 200 millió forinttal.
Nagyságrendjét tekintve ezt követi a Kossuth iskola tetejének cseréje, valamint a Budai Nagy Antal Gimnázium öltözőjének felújítása, az Árpád utcai iskola sportpályája pedig sátorfedést kap. Idén a Polgármesteri Hivatal régóta esedékes akadálymentesítése is megkezdődhet.
A február 25-i Képviselő-testületi ülésen a többi között döntöttek arról is, hogy az önkormányzat pályázatot ír ki kerületi terek elnevezésére, szintén a lakossági részvétel jegyében.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.