BUDAPEST FŐVÁROS VIII. kerület - Józsefváros Önkormányzata
2016. március 3., csütörtök 15:25

Hajléktalankérdésről szó sem volt az önkormányzat és a Város Mindenkié csoport egyeztetésén
A Népszabadságban „Józsefvárosban májusig nem lesznek kilakoltatások” és a nol.hu oldalon „Józsefváros megkegyelmez a hajléktalanoknak” címmel megjelent írások valótlanságot tartalmaznak. Dr. Sára Botond alpolgármester és a Város Mindenkié csoport tegnapi egyeztetésén szóba sem került a hajléktalankérdés és a közterületi illemhelyek ügye. Tudomásunk szerint az AVM sajtótájékoztatóján sem hangzott el a Népszabadságban állított kijelentés.
Ezzel szemben az AVM üdvözölte, hogy az önkormányzat kérésére a végrehajtók együttműködőek abban, hogy május előtt és szeptember 1. után ne kerüljön sor kilakoltatásra. Május és szeptember között pedig biztosan csak az önkényes lakásfoglalók és azok esetében kerülhet sor kilakoltatásra, akikkel szemben az önkormányzat magatartásbeli problémák miatt mondta fel a bérleti szerződést. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. ezen két csoport kivételével minden olyan érintettet levélben tájékoztat adóssága rendezésének lehetőségeiről, akinek már jogerős bírósági döntés alapján végrehajtási szakaszban van az ügye.
Megkérjük a Népszabadságot, hogy a tényeknek megfelelően pontosítsa írását és a jövőben próbáljon meg tartózkodni a közvélemény félretájékoztatásától.
Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.