BUDAPEST FŐVÁROS VIII. kerület - Józsefváros Önkormányzata
2016. május 7., szombat 12:36

Újabb 100 millió forintot biztosítanak a társasházak felújítására Józsefvárosban
Újabb 100 millió forintot fordít az önkormányzat Józsefvárosban a társasházak felújítására a képviselő-testület csütörtöki döntésével, így az idei forrás 600 millió forintra emelkedett, ami minden korábbinál magasabb összeg. Ezzel együtt 2015-ben és 2016-ban eddig összesen több mint 1,2 milliárd forintot biztosított az önkormányzat erre a célra. Emellett a társasházak körülbelül még egyszer ennyit tesznek hozzá önerőként a felújításokhoz, vagyis két év alatt mintegy 2,5 milliárd forintból szépülnek meg a kerületi társasházak. Az önkormányzat célja, hogy a közterületek és közintézmények elmúlt években elvégzett felújítása után, a Józsefváros Újjáépül program folytatásaként a józsefvárosiak szűkebb lakókörnyezete is megújuljon, közvetlen életkörülményeik is tovább javuljanak. 2015-ben elkezdődött a társasházak megújításának időszaka Józsefvárosban, amit az önkormányzat a következő években is folytatni fog és a város lehetőségeihez mérten a lehető legnagyobb forrást biztosítja hozzá.  
 
Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.