VÁMOSSZABADI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2016. május 21., szombat 14:05

Nyílt levél Magyarország Kormányához
Ideiglenes menekülttábor nyílt Győr mellett - már három esztendeje 


Nyílt levél Magyarország Kormányához 


[Európai események igazolják, hogy a papírok nélkül érkező illegális bevándorlók jelenléte, a táborokhoz közeli nagyvárosokban és településeken, nagymértékben növeli a bűnözés és a terrorveszély kockázatát.] 


2013  augusztusában azzal a belügyminiszteri ígérettel nyitották meg Vámosszabadi mellett a menekülttábort, hogy az ideiglenes jelleggel fog működni. 

Az elmúlt időszakban - a Kormány migrációs politikájának eredményeképpen - jelentősen csökkent az illegális bevándorlók száma Magyarországon, ennek köszönhetően Debrecenben és legutóbb Nagyfán is bezárták a befogadó állomásokat. 

A Győrben és környékén élők, ugyan tartva a városban fel-felbukkanó erőszakos cselekményektől, de bíztak a belügyminisztériumi ígéretben, mely szerint a Győr melletti befogadó állomás az első lesz, amely bezárásra kerül. Örömmel fogadták március elején a kormányzati bejelentést erre vonatkozóan, de sajnos Győr és Vámosszabadi alul maradt a döntésben két másik településsel szemben.  

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a tábor -mint a térség ezen potenciális közbiztonsági veszélyforrásának- megszüntetése érdekében a kormány részéről jelenleg semmiféle lépések nem láthatók. 

Vámosszabadi, Győr és Győr környékének Győrben tanuló és dolgozó lakosai érdekében nyomatékosan kérjük Magyarország Kormányát, hogy a közbiztonsági veszély, illetve a jövőbeni migrációs bűncselekmények megelőzése érdekében, a 2013 óta ideiglenesen működő Vámosszabadi Befogadó Állomást a nyitáskor tett  (és azt többször megerősített) ígéretéhez híven zárja be! 
  
Vámosszabadi, 2016.05.20. 
  
Vámosszabadi Község Önkormányzata

2 csatolt kép Nyílt levél.jpgBefogadó állomás udvar
1 csatolt dokumentum Nyílt levél.pdf
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.