OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2016. május 26., csütörtök 14:42

Az első érettségizők Oroszlányban
Fél évszázada, 1966-ban érettségizett az oroszlányi gimnázium első két osztálya, amelyek egykori diákjai szerdán tartották 50 éves találkozójukat Majkon.
Egy tiszta lány, és egy vegyes csoport kezdte tanulmányait 1962-ben az Árpád Gimnázium oroszlányi kihelyezett tagozatán, majd a 2-3. évfolyamon József Attila Iskola és Gimnázium néven szerepelt az intézmény, az utolsó évben pedig az Oroszlányi Gimnázium tanulójaként fejezték be középiskolájukat a tanulók.
Mint az a visszaemlékezések során elhangzott, bizony elég méltatlan körülmények között, barakkokban és a József A. iskola épületeiben folytak az órák, miközben épült a ma ismert épület, aminek munkálatainál maguk is részt vettek társadalmi munkában.
Akkoriban nem volt még szabad szombat, így az ötnapos elméleti oktatást egy gyakorlati kurzus követte. A lányok a szabás-varrásba, a fiúk a bányalakatos szakmába nyertek betekintést.
A jubileumi osztálytalálkozón Lazók Zoltán polgármester is köszöntötte az „öreg” diákokat a majki kastély konferenciatermében, ahol a város fejlődéséről, és távlati terveiről beszélt, majd Radványiné Varga Andrea, az intézmény jelenlegi igazgatója köszönte meg azt a szellemi alapozó munkát, amit azóta is ápol, fejleszt a ma már Hamvas Béla nevét viselő gimnázium.
Oroszlány, 2016. 05. 25.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.