REGÉC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2016. július 22., péntek 07:11

További kutatás, további fejlesztés Regécen
Regéc község 18 évvel ezelőtt kezdte gondjaiba venni Regéc Várát. Az 1999-ben megkezdett régészeti kutatás azóta is minden év nyarán Régésztábor létrehozásával folyik, ahová változatlanul nagy érdeklődéssel jelentkeznek az ország szinte minden pontjáról, olykor még az országhatáron túlról is a diákok. A szinte egyedülálló módon folyó várkutatás ugyan komoly fizikai feladat, de ugyanakkor igen jelentős kihívás is mindazoknak, akik az elmúlt sok év alatt részt vettek a Rákócziak egykori uradalmi központjának feltárásában. Kimagasló történelmi múltja, elhelyezkedéséből adódó különlegessége, igen jelentős méretei mind nagymértékben szerepet játszanak a vár népszerűségében, ami nem csupán egyre növekvő látogatottságában nyilvánul meg, hanem az érte dolgozni akaró önkéntesek érdeklődésében is. Már szinte ezresekben mérhető mindazok száma, akik részt vettek az 1999-től folyó régészeti ásatásokon, diákok, pedagógusok, önkéntesek, vagy a település dolgozói. Mindezen lelkes embereknek is köszönhető, hogy munkájuk után Regéc Várában számos állagvédelmi, vagy helyreállító munka folyt az elmúlt években. Ezek a fejlesztések egyre komplexebbek és egyre nagyobbak, hiszen az elmúlt év során olyan mértékű helyreállítás és turisztikai attrakciónövelő fejlesztés valósulhatott meg a várban, ami több területen is rendkívülit alkotott. Regéc Község Önkormányzata ezt az alkotást kívánja folytatni, így máris előrehaladott fázisában van az úgynevezett II. ütem tervezése, ami a Keleti Palotaszárny teljes és hiteles helyreállítását célozza meg. Regéc Vára bekerült a Nemzeti Várprogramba is, így a település Önkormányzata reméli, hogy az elkövetkezendő időszakban ez által is további igen jelentős fejlesztések valósulnak meg az egykor oly dicső, kimagasló szerepet betöltő vár területén.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.