BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2016. november 7., hétfő 14:42

Közel kétszáz fát ültetnek Békásmegyeren
A III. kerületi Heltai Jenő tér melletti megújult közösségi téren október végén kezdték meg a fák ültetését. Bús Balázs polgármester személyesen ellenőrizte a fák telepítését.
 
A TÉR_KÖZ projekt keretein belül a Heltai Jenő tértől északra található közösségi tér új pázsittal, bokrokkal és fákkal gazdagodik. A zöldfelület rehabilitációjának tervezése során a fő szempont az volt, hogy olyan fafajtákat telepítsenek, melyek illeszkednek a terület környezeti adottságaihoz, és évekkel később is esztétikus képet mutatnak majd.
A tervezés során figyelembe kellett venni a különböző zöldterületek funkcióját. A parkolókhoz oszlopos tölgy, ezüst hárs és amerikai hárs kerül. A lakóépületek által közrezárt területen számos díszfa kap helyet, például díszalma, vérjuhar, japán díszcseresznye, valamint korai juhar, juharlevelű platán és – sok lakó kérésére – egy új diófa is.
A szakemberek nagyobbrészt gépek segítségével közel 200 fát ültetnek. A novemberi hűvösebb időjárás mellett telepített, többségében négyszer iskolázott fák már a következő évben árnyékot adnak majd a parkban. A közösségi térre kerülő fák már a telepítéskor tekintélyes méretekkel rendelkeznek: többek között a 74 db oszlopos tölgy 4 méter magas lesz, a legnagyobb – 50 cm-es – törzskerülettel a platánok (8 db) bírnak, a diófa törzskerülete pedig 40 cm lesz a telepítéskor.
Szeptember végén közös kertészkedésre hívta a környéken lakókat az önkormányzat, a közösségi cserjeültetés célja az volt, hogy az új békásmegyeri közösségi tér környékén élő helyi lakosok is részesei lehessenek a tér megszépülésének. Az eseményre minden háztömbből érkeztek, de voltak olyanok is, akik a kerület másik feléből látogattak el a programra. A kivitelezéssel megbízott cég kertészei mindvégig segítséget nyújtottak, előkészítették a terepet és szállították a növényeket. A lakosok közül sokan kislapáttal ültették el a cserjéket, de akadt olyan vállalkozó szellemű résztvevő is, aki az ásástól sem riadt vissza a szeptemberi programon.

3 csatolt kép ültetésültetésültetés
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.