HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 29., szerda 10:58

Körzeti futsal bajnokság beszámoló
2017. február 16-án a Berettyóújfaluban került megrendezésre az Országos Szakképzési Centrum által hirdetett futsal körzeti bajnokság. Erre a tornára az északi- és déli körzet első két helyezettje jutott. Az északi körzetből Hajdúnánás és Hajdúszoboszló csapata.
A déli körzetből Berettyóújfalu és Püspökladány jutott körzeti döntőbe minden csapat játszott minden csapattal. Magas színvonalú mérkőzéseket láthattunk komoly izgalmakkal.

A torna végeredménye, is csak az utolsó mérkőzésen dőlt el. A három meccsen 1 győzelmet és 2 vereséget játszott csapatunk, Hajdúszoboszlót 4:0-ra vertük, Berettyóújfalutól 4:3-ra kikaptunk, Püspökladánnyal pedig 2:1 lett a végeredmény. A két vereség ellenére is nagyon szoros mérkőzéseket játszottak a fiúk. Hasonló képességű csapatok összecsapásait láthattuk, ahol bármelyik csapat nyerhetett volna. Végeredménye a megmérettetésnek Püspökladány nyerte a tornát. Így képviseli a területi döntőn a körzetet. A második helyezett Berettyóújfalu lett. A mi csapatunk harmadik helyen végzett. Így kizárásos alapon Hajdúszoboszló végzett az utolsó helyen. A csapat minden tagja ajándékot kapott. Illetve éremben és kupában részesült.

A csapat tagjai: Jóna Zsombor, Szurkos János, Zsuga Bence, Szücs Attila, Pázmándi Ferenc, Tacsi Bence, Tóth Norbert, Ötvös Ádám, Ilyés Márton.

Felkészítő tanár:
Kathi István

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.