A
többszörös Világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező Jónyer István a
Hódos Kupa versenyek után még sokáig beszélgetett a helyi sportolókkal,
sportvezetőkkel, és a világhírű ping-pong legenda szívesen nyilatkozott
Nagy Ágnes munkatársunknak is.
Hogyan kezdődött a pályája?
Miskolcon tanultam, ahol 14 évesen előbb
fociztam, aztán kézilabdáztam, majd egy iskolai versenyen indultam,
ahol egy nagyon kezdetleges ütővel megvertem az igazolt játékosokat.
Ekkor gondoltam, hogy ez a ping-pong nem is olyan rossz… Utána 1964-ben
láttam az európai döntőt, ami nagyon megtetszett. Johanson lett az
legjobb barátom és Berczik Zoltán a legjobb edzőm. 1965-ben láttam két
kínait, az egyikük hatszoros világbajnok volt. Ekkor már tudtam, hogy az
asztaliteniszt választom. 1971-ben sikerült mindkét világbajnokot
megvernem. Így indult el. 19 éves koromig Miskolcon maradtam, de 14 éves
koromtól minden áldott nap Budapestre jártam edzeni. Éjjel a vonaton
tanultam, még az érettségi is sikerült… nagyon kemény volt.
Nagyon elkötelezett volt, ha ilyen áldozatot vállalt az asztalitenisz iránt…
Igen… nem tudom, hogy ma bevállalnám- e…
szerintem, a mai fiatalok biztos, hogy nem… Szerencsére hamar Berczik
lett az edző, aki belém nevelte a kitartást, a szorgalmat és mindenek
felett csak az asztalitenisz létezett számomra.
A korán megmutatkozó sikerek mellett mi az, ami vonzotta ehhez a sporthoz?
Végül is egy nagyon szép játék, bár
nagyon nehéz is. A teniszhez viszonyítva ahol 5-6 alapelem van – itt 25
elemet is meg kell tanulni ahhoz, hogy továbbfejlődjön, ill. magas
szintre csak akkor juthat el, ha mindegyiket majdnem a tökéletességig
visz. Ehhez borzasztó sok edzés kell, napi 8–10 óra, ezen felül a
kondíció… Az én időmben nagyon hosszúak voltak a mérkőzések (kb. 3 óráig
tartott egy mérkőzés). Én nehezen jöttem bele a játékba, de ha 2-3
hétig tartott volna egy világbajnokság, akkor mindig én nyertem volna… A
legjobb kondícióm nekem volt.
Mi az az ön által használt ütésmód, technika, ami verhetetlen volt a világ számára?
Annak idején én kezdtem az asztal
fölötti oldalpörgetést, amit már a kínaiak is úgy tanítanak, hogy Jónyer
banánpörgetés. Ezenkívül van a kifli-pörgetés, amely a hálót megkerülve
éri az asztalt és szinte föl sem pattan. Mindig kísérletező ember
voltam, a sok edzés mellett mindig kitaláltam újabb taktikákat az egyéni
és a páros játékban is. A sok játék hozza az eredményt.
Hogyan alakult a kapcsolat a lengyelekkel?
Ausztriában játszottam egy csapatban két
lengyellel. Az egyikőjükkel nagyon jó barátságba kerültem, a meccsek
után nagyon sokat beszélgettünk, de sajnos, ő korán meghalt.
Játszik-e még manapság?
A világbajnok társammal, Klampár
Tiborral bemutatót szoktunk tartani. Ketten mi párosban nagyon jók
voltunk, azt lehet mondani, hogy Klampárral mi voltunk a világ legjobb
párosa. Ahova hívnak, egyénileg is megyek élménybeszámolót tartani.
Azonban még le vagyok igazolva Németországba, ott az Öreg Fiúk csapatban
játszom.
Mit üzenne a mai sportolóknak, hogyan álljanak a sporthoz?
Sokkal többet eddzenek, mint ahogy ma
tapasztalom. A kitartás valahogy nincs úgy meg, mint régen. Nekünk nem
kellett mondani és csak azért is lementünk a klubba edzeni este akár
11-kor is, és éjjelekig játszottunk. Ma elég, ha pár órát eddzenek a
fiatalok. Ezt azzal magyarázzák, hogy ma sokkal modernebb a játék. Ám a
modern játékot is nagyon sokat kell gyakorolni, hogy valaki
tökéletesítse a formáját.
Nagy Ágnes
|