PÁZMÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2017. június 20., kedd 21:15

Jövőhéten kezdődik az első Pázmándi Horgásztábor!
Sokan kérdezik, hogy hogyan lehet egy hetes Horgásztábort megvalósítani napi 3x étkezéssel, felszereléssel együtt gyerekenként 9000 forintból. Ha szívvel lélekkel csinálja az ember, nem érdekből, nem haszonszerzésből.


A pázmándi önkormányzat évek óta így szervez táborokat önkéntesek bevonásával, önköltségi áron, hogy a szülőknek ne kerüljön egy vagyonba a gyermekek nyári elhelyezése. Idén a Pázmánd TV és a művelődési ház önkénteseivel kétszer egy hét horgásztáborban pihenhetnek, ügyesedhetnek a gyerekeknek. Ismét egy kis újítást viszünk  nyári táboraikba.


Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy a tábor meghirdetése utáni héten szinte az összes helyet betöltötték a horgászni vágyó gyerekek. Nagy örömünkre szolgált, mikor kitaláltuk, hogy legyen Horgásztábor Pázmándon, a Velencei-tó árnyékában, tópart nélküli településen, a helyi tó tulajdonosa teljes mellszélességgel mellénk állt és rendelkezésünkre bocsájtotta – a nagyközönség előtt hatósági elvárásoknak megfelelően zárt – tavat.


A táborban a horgászat mellett a vízi sportok egy részével is szeretnénk megismertetni a gyerekeket.  A héten meglátogatjuk az agárdi Akvárium házat, ahol a Velencei-tó halaival és élővilágával ismerkedünk, majd kenutúrán az állatokkal a természetes élőhelyeiken is találkozhatunk.


Ezután természetesen nem hagyjuk ki a Velencei-tavon való horgászatot sem, sőt, hogy még élvezetesebb legyen a hét, szereztünk néhány kis vitorlás hajót is a pázmándi tóra, ahol a gyerekek egész héten ismerkedhetnek a vitorlázással szakképzett vitorlásoktató segítségével.


A tábor díját úgy alakítottuk ki, hogy a napi 3x étkezés és a horgászathoz szükséges kellékek mellett egy egyszerű felszerelést is foglaljon magába, amit a gyerekek a tábor befejeztével hazavihetnek és a későbbiek folyamán akár szüleikkel is használhatnak.


Nem vagyunk profik, csak lelkes amatőrök. Nem profi horgászokat szeretnénk nevelni, hanem kicsit közelebb hozni a természetet, a tópartot és a felelős horgászatot a gyerekekhez, s reményeink szerint ez az elkövetkezendő hetekben sikerülni fog...

6 csatolt kép A helyszínPlakátA helyszínA helyszínA helyszínA helyszín
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.