„Az élőket szólítom,
A holtakat siratom,
A villámokat elűzöm.”
Új
harang került a hajdúnánási református templom tornyába 2017. június
5-én, Pünkösd hétfőjén. A több mint hat mázsás harang Gombos Miklós
őrbottyáni aranykoszorús harangöntő mester munkája. A harangot a
reformáció 500. és a Hajdúnánási Református Egyházközség és a református
közoktatás 400. évfordulójának tiszteletére öntötték.
A
templomtornyokban függő, messze zengő hangon szóló harangok a
keresztény vallás elválaszthatatlan jelképeiként élnek
gondolkodásunkban. Ég és föld között függve két világot kapcsolnak
össze; Isten hangját, az isteni törvény kinyilatkoztatását jelképezik. A
keresztény emberek életének kezdettől szüntelen kísérője a harangszó.
Harang szólított az istentiszteletekre naponta háromszor: hajnalban,
délben, este Úrangyalára harangoztak. Lélekharang csendült a keresztény
ember halála óráján, harangszó kísérte a temetési menetet, a
körmeneteket, egyházi és világi méltóságok érkezését. Harang köszöntötte
a háborúból győztesen hazatérő harcosokat, a békét. De harangzúgás
kísérte a nagy természeti csapásokat és egyéb veszedelmeket is: tűzvész,
árvíz, ellenséges támadás idején fenyegető- figyelmeztető szerepe volt.
Hajdúnánás református temploma
harangjainak története a 18. század végétől ismeretes. Az egyházi
jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1794-ben egy új nagy harangot öntetett az
egyház, amelyet „régi nagy harangnak” neveztek. Súlya 956 kg volt.
Körirata az alábbi volt: „A nemes hajdúnánási szent ecclesia öntette 1794-ben.”
1848-ig három harang szolgált a toronyban. Ekkor ezeket elvitték,
valószínű ágyú lett belőlük. Az elnémult harangok helyére közel 40 év
múltával újak kerültek lakossági felajánlásokból. Csohány Miklósné
1882-ben 500 forintot hagyott harang készítésére. Nagy Sándor és neje
Kovács Zsuzsánna öntették a kis harangot. Súlya 252 kg volt és 600
forintba került. A déli, vagy „Vitéz kerengőt” Vitéz Sándor és neje
Magyar Zsuzsánna készíttették 1891-ben. Súlya 618 kg volt és 1266 Ft 90
krajcárba került. Ezen kívül tettek egy 200 Ft értékű harangalapítványt,
hogy a harangok esetleges javítására a város a kamatokat
felhasználhassa.
1891-ben Sóvári Soós Sára özv. Fodor
Gáborné készíttetett egy 2143 kg-os harangot. Ezt nevezte a város
közössége „az öreg Sárának”. A Soós Sára harang 12 000 Ft értéket
képviselt, éves bevétele a gimnáziumot illette. Ezek a harangok, mint
oly sok nánási ember is, az első világháború áldozataivá váltak,
elvitték őket és soha nem kerültek vissza. 1925-ben a város és lakossága
adakozásából csináltatott négy harangot, amelyeket Sopronban öntöttek a
Seltenhofer és Fiai harangöntő cég műhelyében. A második világégés
alatt a négy harang közül kettő ismét a háború áldozata lett.
Így jutottunk el 2017. Pünkösd
ünnepéhez, amikor is több mint 70 év után a két harang testvért kapott,
az egyházközség, egyéb adományozók és Dombi Imre gondok úr nagylelkű
felajánlásából, aki drága szülei emlékére adakozott egy igen jelentős
összeggel.
Gombos Miklós őrbottyáni aranykoszorús
harangöntő mestermunkája a beszentelés előtt több napig volt látható a
templom előtti téren; sokan megcsodálták, megsimogatták, hiszen helyére
kerülése után, a hétköznapi ember már csak a szépen zengő érchangját
hallja majd. A harang ugyanis nemcsak egyszerű használati tárgy, hanem
műalkotás. Gombos Lajos, Gombos Miklós édesapja mondta: „a harang elkészítése leginkább a szobrászművészethez hasonlít, csakhogy a harangnak a néma szobrokkal ellentétben meg is kell szólalnia, mégpedig pontosan a megkívánt, megrendelt zenei hangon, a templomtoronyban mellette függő társaival összhangban. A díszítésekkel ékesített harang tehát nemcsak esztétikailag szép bronzöntvény, hanem hangszer is.”
A nem minden napi eseménynek több százan
voltak szemtanúi, amikor az új „lakó” beköltözött a híres-neves nánási
templom sudár tornyába. A harangszentelésre a Pünkösd hétfői ünnepi
istentisztelet előtt került sor. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli
Református Egyházkerület püspöke megáldotta az új harangot, melyet a
településen élők és a vendégek szeme láttára emeltek a templomtoronyba.
Püspök úr igehirdetésében emlékeztetett az embert egész életében elkísérő harangok szerepére.
„Van palástja, mint a küldött lelkipásztornak, van nyelve, amely
megszólal, van koronája, mely a dicsőséget hirdeti. Így tudjuk
felruházni az élettelen ércet, melyet az emberi szeretettel
személyesítünk – ezt mindet vehetjük számba, amikor összecsendül immár a
három harang szava. Mint a hit a szeretet és a reménység hangjai, úgy
csendülnek egybe azért, hogy belülről a hitünket erősítsék meg.”
Ahogy hazánk, úgy a nánásiak életét is
körbeszőtte a reformáció az elmúlt évszázadokban – ez a közös
örökségünk, amely zsinórmérték lehet mindnyájunk számára, emelte ki
köszöntőjében Hajdúnánás polgármestere. Szólláth Tibor hangsúlyozta: a
hajdúnánási református közoktatás 400 éves története során nagyon sok
kiváló, nagy formátumú személyiséget, tudóst, művészt, közéleti embert
adott a városnak, az országunknak. Az ünnepi istentisztelet után a déli
harangszónál már új harangunk is szolgált, messzehangzóan, mint volt
társai, akik sok száz éven át hívták „gyűlőre” a híveket, „pompáztak” a
földi létből távozónak, vagy éppen húzták a „levesnótát.” Az
egyházközség az ünnepi istentisztelet végén szeretetvendégségbe hívta a
jeles alkalom minden résztvevőjét.
HNU
|