Jó egy
hónapig volt látható a Kontraszt című kiállítás, amely valóban
megdöbbentő realitással mutatta meg, milyen testi-lelki szenvedés
húzódik meg sokszor a mindennapokban a házak falai, kapui mögött, amiről
a nagyvilág nem akar/vagy csak már későn vesz tudomást. A kiállítás a
Református Egyház és Rendőrség közös család- és i fjúságmentő projektje.
Egy olyan multimédiás kiállítás, amely a fiatalok és a családok életét
érintő legfontosabb kérdéseket – példakép, függőségek, öngyilkosság,
abortusz, családon belüli erőszak – hozza felszínre, méghozzá
kíméletlenül őszintén.
A BSZC Csiha Győző Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája felnőttoktatásban tanuló diákjai is részt vettek a kiállításon.
Élményeiket, érzéseiket szerették volna megosztani ebben a pár sorban.
A KONTRASZT kiállításról először az
egyik tanárnőmtől hallottam. Az első másodpercben felkeltette az
érdeklődésemet és elhatároztam, hogy ezt nekem mindenképpen látnom kell.
Gondoltam utána olvasok kicsit, hogy egész képet kapjak arról, hogy mi
vár rám, ha elmegyek megnézni. Egészen megdöbbentőek voltak számomra a
cikkek, amelyek erről a kiállításról szóltak. Azt hittem, amikor a
bevezető beszélgetés után beléptem az első szobába, – mivel már
nagyjából tudom, mire számíthatok - nem lesz igazán hatással rám.
Hatalmasat tévedtem!
„Szomorú látni, milyen élethelyzetek
lehetnek/vannak mai társadalmunkban. Azt gondolhatnánk, hogy veszély
csak a külvilágban leselkedik ránk és NEM! Sokan a családban sincsenek
biztonságban. SŐT!” (Erika)
Már ott, az első szobában azzal kellett
szembesülnöm, hogy az, amiket olvastam, semmi ahhoz képest, amit éreztem
a plakátok láttán és a film vetítése közben és után. Akkor
szembesültem azzal, hogy bármilyen mélyen temetem el ezeket az érzéseket
magamban, – amiket sajnos a saját bőrömön és testközelből
megtapasztaltam – még mindig ott élnek bennem, újra és újra megmérgezik a
lelkemet és előtör belőlem minden fájdalmas másodperc. Nagyon régen
történtek ezek a dolgok, de az agyam és a lelkem azonnal elkezdett
„gondolkodni”, emlékezni! Ki akartam jönni a szobából és újra eltemetni
az emlékeimet. Tudtam, hogy menni fog, hiszen olyan régen „hurcolom”
magammal ezt a terhet, már van benne gyakorlatom. Ezekkel az érzésekkel
indultam tovább szobáról-szobára.
„Alkoholizmus, drogok,
éhezés-felfoghatatlan, hogy az emberek napi szinten így élnek. A
felnőttek talán tudnak dönteni, ha nem is mindig jól, hogy hogyan
éljenek. Káros szenvedélyükkel tönkre tegyék mások életét, házastársnak,
szülőnek, gyermeknek kell szenvednie egy másik ember rossz döntése
miatt. Nem értem. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül? Miért
hagyjuk-hagyják, hogy gyerekeket bántsanak? Mit vétettek ők? Nem kérték,
hogy megszülethessenek, mi felnőttek akartuk őket!” (Ildikó)
Egészen megdöbbentő volt így, ilyen
hanghatásokkal, elsötétített szobában végignézni a vetítéseket. Minden
szobában szembesülnöm kellett azzal, hogy ezek a képsorok a valóságot
tükrözik, és nem lehet kívülállóként szemlélni ezeket a témákat. Fájó
pontokat érintenek, szembesítenek, esetleg változtatásra sarkallnak.
„Családos anyaként úgy gondolom, ez a kiállítás feltárt
olyan dolgokat, amelyekre nagyon érdemes oda figyelni, mert óriási
problémát jelenthet a mai generáció számára.” (Hajnalka)
A legnagyobb sokkhatás mégis akkor ért,
amikor az abortuszról szóló szobába érkeztem. Egészen kegyetlen módon,
kendőzetlenül mutatta be egy emberi lény elpusztítását. Fájdalmas és
szívszaggató volt látni ezeket a képkockákat. Végigjártam az összes
szobát, megélve minden fájdalmat.
„Egy gyermek élete, aki nem
születhet meg, mert a szülei, akik még maguk is gyerekek, felelőtlenül
tesznek dolgokat, a következményekkel mit sem törődve. Jól meg kell
gondolni, hogy csak az hozzon világra gyereket, aki tisztességben fel is
tudja nevelni!” (Ági)
„Azt azért be kell valljam, hogy az
abortuszról szóló videó eléggé sokkoló volt. Ilyen részletesen még sosem
láttam ezt a folyamatot. Hallani hallottam róla, hogy hogyan zajlik, de
látni sokkal borzasztóbb volt!” (Zita)
„Lehet, hogy egyesek az abortuszt
használják fogamzásgátlásnak? Miért? Számtalan lehetőség van a nem
kívánt terhesség megakadályozására. Beszéljünk róla gyermekeinkkel, sőt
mások gyerekeivel is!” (Ildikó)
Egy dolog biztos, ezt a kiállítást
mindenkinek – nemre, korra való tekintet nélkül – látnia kellene, mert
olyan nincs, hogy ezek a képek, filmek ne váltsanak ki érzelmeket az
emberekből. Segít szembesíteni a világgal, talán megkönnyebbülést hoz,
talán sebeket tép fel, de mindenképpen megmutatja, hogy merre NE
haladjunk!
„A kiállítás egy visszaigazolás a jelenlegi életképről, és megmutatja azt, hogy szükség van segítségre és a hitre.” (Zsuzsi)
Mi, akik láttuk ezt a kiállítást, köszönettel tartozunk a szervezőknek. Köszönjük!
D. M. G.
|