BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2017. szeptember 14., csütörtök 11:30

Egyedülálló bérlakás-építési program a XIII. kerületben
Új passzív bérház a Kartács utcában


Bokrétaünnepet tartottak ma délelőtt a XIII. kerületi Kartács utca 14. szám alatti épülő lakóháznál. Az építők „bokrétafát” tűznek ki ilyenkor az épület legmagasabb pontjára – jelezve ezzel: a ház tartószerkezete teljesen elkészült, nincs tovább fölfelé. Az új lakóépület 23 bérlakása száz százalékban önkormányzati tulajdonú. Dr. Tóth József polgármester a bokrétaünnepen elmondta: a kiemelkedő beruházás megfelel a passzívház kritériumainak, költsége mintegy 780 millió forint. Nem mellesleg: a XIII. kerületi Önkormányzat 2002 óta 11 helyszínen 590 lakást épített. Egyedülálló módon annyit, mint a többi önkormányzat összesen.
 
Dr. Tóth József köszöntőbeszédében kiemelte: „A nemzetközileg is elismert 100 lakásos passzívház felépítésével kedvező tapasztalatokat szereztünk. Elhatároztuk – követve a jó példát –, hogy a többi bérlakásunkat is a környezettudatos technológiával építjük. Az önkormányzat bérlakás-építési programjával hozzájárul a városrehabilitációhoz, egyben multiplikátor szerepet is betölt, mert fejlődik az önkormányzati beruházások környezete fejlesztésre ösztönözve a magánbefektetőket.” A polgármester azt is bejelentette: a Jász utca 72-be tervezett 35 lakásos önkormányzati lakóépületre is megérkezett az építési engedély.

A XIII. kerületi Önkormányzat bérlakás-építési programjának keretében épül a Kartács utca 14. szám alatti ötemeletes lakóház, amely így száz százalékban önkormányzati tulajdonú. A 23 lakás jellemzően egy- és kétszobás. Átlagos alapterületük 40-50 négyzetméter. Minden lakásban van külön konyha- és étkezőhelyiség. Az első emeleten 2 lakást mozgáskorlátozottak részére alakítanak ki. A pinceszinten, a mélygarázsban, illetve a földszinten – a lakásszámnak megfelelően – 23 gépkocsi-beálló lesz.
 
Az épület, amelynek kivitelezése 2018 elejére befejeződik, megfelel a passzív ház kritériumainak. Fűtése levegő-víz hőszivattyús rendszerrel működik, a melegvíz ellátása pedig központi kondenzációs gázkazánnal, amely indokolt esetben a fűtésre is rásegít. A lakásoknak egyedi szellőző berendezésük lesz; a friss levegő befújásával és a használt elszívásával a friss levegő állandóan biztosított a lakásokban.
 
A XIII. kerületi Önkormányzat 2002-ben indította bérlakás-programját. Azóta 11 helyszínen 590 lakást épített. Egyedülálló módon annyit, mint a többi önkormányzat összesen. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva az önkormányzat mintegy 1000 család lakhatását tette lehetővé idáig.
 
Az önkormányzat 2014-ben építette az első magyar minősített, 100 lakásos passzívházat. A legnagyobb nemzetközi ingatlanszövetség, a FIABCI Nívódíjával világszínvonalúnak ismerte el ezt a beruházást. A környezettudatos technológiájú vállalkozás máig úttörőnek számít a budapesti, a magyar, sőt a kelet-európai lakáspiacon is.
 
Folyamatban lévő bérlakás-építési beruházások a XIII. kerületben
Klapka Szolgáltatóház (Klapka utca 17.) – 33 lakás
Jász utca 72. szám alatti 35 lakásos önkormányzati lakóépület Folyamatosan vizsgáljuk az üresen álló önkormányzati ingatlanok beépíthetőségét máshol is.


1 csatolt kép bérház
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.