NAGYBAJOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. november 27., hétfő 08:53

Foglalkoztatási paktum Nagybajom térségében
A felelősen gondolkodó települési önkormányzat feladatának tartja lakosai megélhetése érdekében a munkahelyteremtés elősegítését, támogatását. Ez a gondolat vezette Nagybajom Város Önkormányzatát arra, hogy kezdeményezője és szervezője legyen annak a foglalkoztatási együttműködésnek, amely vezetésével, és az Európai Unió támogatásával a következő 4 évben a térségben megvalósulhat.

Nagybajom Térségi Munkahelyteremtő Integráció az elnevezése annak a projektnek, amely az idei nyáron indult és 2021 május végéig ad feladatot a város és a környező települések önkormányzatainak, jelentősebb vállalkozásainak.
Az Európai Unió 350 millió forintos támogatását élvező program Nagybajom Város Önkormányzata, a Somogy Megyei Kormányhivatal és az „Alternaiv” Ifjúsági és Kulturális Egyesület konzorciumi partnerségével indult útjára. Célja a térségi együttműködés kialakítása,  képzési és foglalkoztatási programok támogatása, valamint az álláskeresők képzése, munkához jutásuk előkészítése a vállalkozói igények alapján.
A foglalkoztatási paktum (együttműködés) az önkormányzatokra, a civilszervezetekre és a vállalkozásokra épít. Az elmúlt hónapokban a nagybajomi kistérség 22 településén folyt a szervezőmunka, melynek  eredményeként  20 szervezet részvételével a mai napon megalakult a Nagybajom Térségi Foglalkoztatási Paktum. Az ünnepélyes keretek között aláírt szerződéssel lezárult a projekt előkészítési szakasza, s kezdetét veszi a program megvalósítása. Az együttműködés során elsősorban a lakosság azon rétegeivel kívánnak foglalkozni, melyek hátránnyal indulnak a munkaerő-piacon: az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti pályakezdő álláskeresők, az 50 év felettiek, a GYED-ről, GYES-ről visszatérők, a  gyermeket egyedül nevelő felnőttek, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, a megváltozott munkaképességűek és a roma nemzetiséghez tartozók.
Fontos feladatként szabták maguknak az együttműködő szervezetek, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítsék a munkához jutást, növeljék a lakosok biztoságérzetét, megkönnyítsék a mindennapi megélhetést. A másik oldalon pedig a gazdasági szereplőket támogatják azzal, hogy  e  tevékenységgel hozzájárulnak a térségben jelentkező munkaerőhiány csökkentéséhez.
A pályázatot megvalósító konzorcium vállalása szerint a következő években legalább 227 fő vesz részt a munkaerő-piaci programokban, s a foglalkoztatási paktum keretében  legalább 100 fő álláshoz jut. A Nagybajom Térségi Munkahelyteremtő Integráció (TOP-5.1.2-15-SO1-2016-00005) című projekt  a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió és a magyar költségvetés támogatásával valósul meg.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.