KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. január 22., hétfő 12:24

Rekorddal zárt a Seuso-kiállítás
Minden eddiginél több látogatót vonzott a Seuso-kiállítás a Rippl-Rónai Múzeumba, melynek történetében korábban egyetlen tárlatot sem tekintettek meg ilyen rövid idő alatt ennyien.

A Seuso-vándorkiállítás kaposvári állomásán több mint 22 300-an tekintették meg a római kori kincseket. A Dél-Dunántúlon egyedül Kaposváron állították ki a magyar állam tulajdonában lévő ezüstkincseket, így nem meglepő, hogy a kaposváriakon és somogyiakon túl Baranyából és Tolnából is sokan eljöttek megtekinteni a tárlatot. A múzeum vezetése Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével közösen köszöntötte az ötezredik, tízezredik, tizenötezredik és húszezredik látogatót.

Az ötvösremekek korábban Székesfehérváron és Zalaegerszegen voltak láthatók, Kaposvár után pedig Kecskemétre, Miskolcra és Nyíregyházára érkeznek majd. A vándorkiállítást követően, 2018 nyarától Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet majd megtekinteni a Seuso-kincset.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.