OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. március 12., hétfő 11:12

Mátyás királyra emlékeztek
Nagy érdeklődés övezte pénteken az OKSZÍK kiállítótermében a Rákóczi Szövetség újabb programját.

Elsőként Nagy Csaba a civil szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót az esemény előadójának, Schmidtmayer Richárd régész, történésznek, a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatójának, aki „Mátyás király és a tatai vár" címmel tartott történelmi előadást, melynek aktualitását az idei Mátyás Emlékév adta.
A vetített képes prezentáció részletesen bemutatta a középkori uralkodó és a tatai vár összefüggéseit. Ahogy a későbbi kutatások is igazolták, Hunyadi Mátyás a budai vár után a legtöbb idejét Tatán töltötte.
-  Belpolitikai tevékenységének fő célja a saját hatalmának megerősítése, és a kincstári bevételek növelése volt. A nemesi uralkodó osztály - azon belül is a főurak – tekintetében ez a politika elsősorban a hatalmi pozíciók és az ezzel járó birtokok szinte folyamatos újrafelosztásáról szólt. Mátyás emellett figyelmet fordított a szélesebb köznép, a városi polgárság, sőt a parasztság helyzetére is.
Az adóprés szorításából nem engedett, de országjárásai során a főurak által elkövetett kirívó igazságtalanságokat igyekezett orvosolni. Később ez a tevékenysége lett az "Igazságos Mátyásról" szóló legendák reális alapja.
Az utókor nagy reneszánsz uralkodónak tartja, aki Magyarországon először honosította meg ennek az új itáliai mozgalomnak és stílusnak az eredményeit - mondta az előadó.
A rendezvény zárásaként a Nemzetközi Nőnap alkalmából a jelenlévő hölgyek egy-egy szál rózsát kaptak a szervezőktől.
2018. 03. 10.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.