KADARKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. április 16., hétfő 12:12

A hátrányos helyzetű lakosságot mentorálják
A zselici településeken élő emberek munkaerő-piaci esélyeit növeli, életminőségét fejleszti és helyben maradását erősíti az a program, amely ezen a tavaszon veszi kezdetét Kadarkúton és négy kistelepülésen. A projekt megvalósítását több mint 249 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás teszi lehetővé.

Kadarkút, Csököly, Rinyakovácsi, Szilvásszentmárton, Zselickislak önkormányzatai és a SZOLTIVA Tanácsadó Szociális Szövetkezet arra vállalkozott, hogy egymással párhuzamosan két programot valósít meg a térségben. Az első már elindult, az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” című pedig most veszi kezdetét, s elsősorban a hátrányos helyzetű lakosság problémáinak megoldását, felzárkóztatását, életminőségének javítását célozza meg. Kiemelt figyelmet kap a következő két évben az egészségmegóvás, a prevenciós programok szervezése, a fiatalok közösséggé kovácsolása és a lakosság munkaerő-piaci alkalmasságának megteremtése. Mindezt hozzáértő, képzett mentorok bevonásával kívánják elérni.

Karsai József, Kadarkút polgármestere - aki egyben a programban együttműködők konzorciumi vezetője is -, sokat vár a nyertes pályázat megvalósításától. ? Programjainkkal azokat a lakosokat akarjuk megszólítani, akik leginkább rászorulnak az ismeretszerzésre és a segítő kézre. A hátrányos helyzetű aktív lakosságot szeretnénk alkalmassá tenni a munkaerő-piacon való megjelenésre. A fiatalokat a helyben maradásra és tervezésre ösztönözzük, az idősekben megerősítjük, hogy hasznos tagjai a közösségnek. A korábban megkezdett pályázatunk a közszolgáltatások befogadóképességét erősíti, míg a jelenlegi a szolgáltatások minőségét növeli, és megkönnyíti elérésüket. Bár számokban is megfogalmaztuk, hogy egy-egy témában hány embert akarunk megszólítani, bevonni, de valójában mindenkihez el akarjuk juttatni az információt: a pályázati pénz őket szolgálja, nekik nyit kaput a tudáshoz és a lehetőségek megtalálásához.

Programok sora követi majd egymást a következő két évben, a kisközösségek szerveződését szolgálják majd a klubok: az álláskeresőknek, a hagyományőrzőknek, az életmódváltóknak, a fiataloknak, és támogatják a lakosság sportolási igényeit. Ez utóbbi témában az ifjabb korosztály körében népszerű, évtizedes múlttal rendelkező szkander csoport is új lehetőségekre számíthat.

Az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” című, EFOP- 1.5.3-16-2017-00081 azonosító számú projekt az Európai Unió és a magyar költségvetés 249 442 300 Ft-os támogatásával valósul meg.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.