BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. június 1., péntek 14:34

Ellehetetleníti az állam a szemétszállítást Budaörsön
A kormányzatnak sikerült pénzügyileg teljesen kilátástalan helyzetbe hoznia azt a helyi céget (BTG Kft.), amelyik 27 éven át, közmegelégedésre végezte a hulladékgazdálkodási feladatokat Budaörsön. Ugyanis lassan egy éve nem utal az elvégzett munkájukért egyetlen fillért sem az állami kukaholding (Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.), sem a regionális szolgáltató, az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás. Ráadásul a törvényi szabályozás azt is lehetetlenné teszi, hogy az önkormányzat előlegezze meg a hiányzó pénzt.


Május utolsó napjaiban vagyunk, és a Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. (BTG Kft.) ebben az évben még egyetlen fillért sem kapott az elvégzett munkájáért. Felélte utolsó tartalékait a cég, és immár képtelen megelőlegezni a pénzt arra a feladatra, amelyet az állam elvett az önkormányzatoktól – közölte a május 30-án tartott képviselő-testületi ülésen a polgármester.
Wittinghoff Tamás szerint sokakban akár az is felmerülhet, a kormányzat tudatosan teszi tönkre a helyi szolgáltató cégeket, hogy aztán ezt az ágazatot is hozzá közelálló vállalkozóknak játssza át.
Első lépésként még tavaly megszüntették a BTG Kft. közszolgáltatói státuszát, így a helyzetet mentendő csak az a lehetőség maradt, hogy alvállalkozója lett a térség Érden működő regionális társulásának. Vagyis továbbra is ők végezhették a feladatokat, de pénzt azóta sem kaptak érte.
A „Nemzeti Kukaholding” tavaly június óta egyetlen számlát sem állított ki a Budaörsön élőknek, így innen nem is folyhat be pénz, de nem fizet az érdi társulás sem az alvállalkozójának.
A BTG Kft. elérkezett teljesítőképessége határához: tovább már nem tudja megelőlegezni munkája ellenértékét, mert különben a többi szolgáltatási ága is összeomlik. A bizonytalan helyzetben kollégáik tömegesen lépnek ki, így a maradóktól már most is emberfeletti teljesítmény szükséges a szolgáltatás fenntartásához.
A jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzat segítse ki a saját cégét, mert az szabálytalan finanszírozásnak minősülne, és így az állam elvonhatná az átutalt pénzt.
Vagyis a város csapdahelyzetbe került. A BTG Kft. a június végén lejáró alvállalkozói szerződését nem tudja meghosszabbítani, mert képtelen tovább ingyen dolgozni. Ugyanakkor teljesen bizonytalan, hogy az érdi társulás, amelyé az ellátási kötelezettség, képes lesz-e elvégezni a feladatot.
A polgármester attól tart, szándékosan idéznek elő káoszt a településen, hogy aztán az önkormányzatra mutogathassanak, amelyik nem tud ellátni olyan alapvető feladatokat sem, mint a szemétszállítás.
A város anyagi kivéreztetése egyébként már másfél éve tart – emlékeztetett rá a polgármester, hiszen az állam úgynevezett szolidaritási hozzájárulás címén évente 2,1 milliárd forintot von el az önkormányzattól, saját bevételei terhére.
Wittinghoff Tamás cinikusnak nevezte a helyi fideszes képviselők magatartását, akik némán asszisztálnak a saját városuk tönkretételéhez. Frakciójuk egyetlen hozzászólója is csak annyit mondott, hogy egyébként „el lehet innen menni”.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.