PÁZMÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2018. június 27., szerda 22:09

Jövő héten kezdődik a Velencei-tó környékének egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó nyári gyerektábora, a Pázmándi Horgásztábor
A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is horgásztábort szervezett Pázmánd Község Önkormányzata, melynek a lebonyolítását önkéntes munkában a Pázmánd TV főszerkesztője Simon János és a Művelődési Ház vezetője Fodor Petra vállalta. Segítségnek két pedagógus és több, az önkormányzat által biztosított diákmunkás csatlakozott.
 
Az idei évben a jelentkezők száma minden elképzelésünket felül múlta, hiszen a meghirdetés utáni néhány napban a két turnusra több mint 60 gyermek, 1 héten belül pedig összesen 86 gyermek jelentkezett, s így bátran kijelenthetjük, hogy a Pázmánd Horgásztábor a Velencei-tó környékének egyik legkeresettebb táborává vált már a megrendezésének második évében.
 
Nagy örömünkre szolgált, mikor kitaláltuk, hogy legyen Horgásztábor Pázmándon, a Velencei-tó árnyékában, tópart nélküli településen, a helyi tó tulajdonosa teljes mellszélességgel mellénk állt és rendelkezésünkre bocsájtotta – a nagyközönség előtt hatósági elvárásoknak megfelelően zárt – tavat.
 
A hét zárásaként pénteken horgászversenyt rendezünk a Börgöndpusztai Horgászparadicsomban, ahol a gyerekek megízlelhetik a nagyhal fogás élményét is.
 
Nem vagyunk profik, csak lelkes amatőrök. Nem profi horgászokat szeretnénk nevelni, hanem kicsit közelebb hozni a természetet, a tópartot és a felelős horgászatot a gyerekekhez, s reményeink szerint ez az elkövetkezendő hetekben sikerülni fog ugyanúgy, mint tavaly.

Információk:

Simon János
Pázmánd TV
+36-20-467-3339
info@pazmandtv.hu
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.