MOHÁCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. július 6., péntek 12:06

Nem került le a napirendről a mohácsi Duna-híd megépítése
„Nem úgy néz ki, hogy lesz mohácsi Duna-híd”, „Megint nem lesz Duna-híd Mohácsnál” „Leállította a mohácsi Duna-híd tervezését a kormány” – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg kárörvendő áthallásoktól sem mentes, részben valótlan alapokra épülő, teljes egészükben téves állítások néhány ellenzéki médiumban július első napjaiban.


A szövegösszefüggésből kiragadott információk és részigazságok felhasználásával gyártott „híreket” látva, olvasva a mohácsi lakosság érthető módon megdöbbent, illetve felháborodott. A valóság azonban az, hogy a kormány szándéka – összhangban Miniszterelnök Úr 2017 áprilisában Mohácson tett nyilatkozatával – semmit sem változott: továbbra is deklarált cél a Duna-híd megépítése Mohácsnál.


A negatív szenzációként tálalt ügy hátterében egy bevett eljárástechnikai magyarázat áll, melyről természetesen Szekó Józsefet, Mohács polgármesterét is tájékoztatták. A 2018-as évben szakpolitikai célkitűzésként merült fel a Pécs-Szeged kapcsolat főúti tengelyként történő kiépítésének távlati biztosítása, ezért egyéb más, nagy volumenű előkészítési feladatokat is elrendeltek. A módosított, magasabb műszaki tartalom megvalósítása érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. új közbeszerzést kíván indítani, mely azonban ugyanúgy kalkulál a mohácsi Duna-híd megépítésével.


Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a NIF Zrt. vezérigazgatójának írt, 2018. április 26-án kelt levelében világosan fogalmazott:
„A feladatok forrása a központi költégvetés… (…) … vonatkozó eljárás megindításáról gondoskodni szíveskedjen.”


– Szó sincs tehát arról, hogy a Duna-híd projekt meghiúsult, bedőlt volna – teszi hozzá polgármesterünk. – A labdarúgó világbajnokság idején talán szabad élnünk egy focis képpel: az ellendrukkerek öngólt rúgtak.


Szekó József a mohácsi Önkormányzati Híreknek így reagált a médiában megjelentekre: „Véleményem szerint a Hír TV és a hasonló szemléletű ellenzéki médiumok szándékosan hamis híradással riogatják a mohácsiakat és próbálják hitelteleníteni a Miniszterelnök Urat. A valóság az, hogy a kormány nem állította le a mohácsi Duna-híd-építés előkészítését, hanem intézkedés történt arra, hogy a program bővített tartalommal, magasabb műszaki színvonalon valósuljon meg. Ez úgy vélem, a NIF Zrt. mellékelt tájékoztatója és az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény alapján is egyértelmű, melyet nehéz úgy értelmezni, magyarázni, hogy meghiúsult a program.” A folytatásban hadd idézzem Neumayer Ágnes projektiroda-vezető levelét:


„Tisztelt Polgármester úr!


A Mohácsi Duna híd tervezésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom:
Az eredeti elrendelés szerinti engedélyezési és opcionálisan a kiviteli tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás Ajánlati felhívása 2017. december 30-án jelent meg a TED-en 2018. február 15-i ajánlattételi határidővel. Az ajánlatok bírálata során több körben hiánypótlásra és árindoklásra kerültek felkérésre az Ajánlattevők, illetve előzetes vitarendezési kérelem is érkezett be NIF Zrt.-hez. Az elhúzódó bírálati szakasz közben Nemzeti Fejlesztési Minisztérium KIFEF/35873/2018-NFM iktatószámú levele az eredeti műszaki tartalom jelentős módosítását rendelte el, amely alapján a Bíráló Bizottság a 2018. május 18-i ülésén a tervezési közbeszerzési eljárás eredménytelenségéről döntött. A Miniszterelnökség Közbeszerzési Ellenőrzési Főosztálya 2018. május 31-i dátummal kiadta közbeszerzési ellenőrzési záró tanúsítványát, majd az eljárást lezáró összegzés 2018. június 5-én került kiküldésre az Ajánlattevők számára.
A továbbiakban a módosított műszaki tartalom szerinti tervezési feladatokra a NIF Zrt. új közbeszerzést kíván indítani, amelynek előkészítése folyamatban van.
A módosított műszaki tartalom az alábbi:
A 2018. évben szakpolitikai célként fogalmazódott meg a Pécs-Szeged kapcsolat főúti tengelyként történő kiépítésének távlati biztosítása, emiatt az alábbi előkészítési feladatok kerültek elrendelésre:
– az M6 autópálya és Mohács (56-57. sz. főutak körforgalmi csomópontja) közötti szakaszon a meglévő 2x1 sávos 57. sz. főút 2x2 sávosra történő fejlesztésének tervezése kiviteli terv szintig, valamint
– az 56-57. sz. főutak körforgalmi csomópontja és az új mohácsi Duna-híd közötti szakaszon a meglévő önkormányzati út – országos közúthálózati elemként történő – 11,5 tonnára történő burkolat-megerősítésének tervezése,
– az új mohácsi Duna-híd előkészítése,
– az új mohácsi Duna-híd és az 51. sz. főút közötti szakaszon a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve 2x1 sávos főúti fejlesztés előkészítése
kiviteli terv szintig – a távlati 2x2 sávos kialakítás lehetőségének biztosításával, annak első ütemeként.
A megváltozott feladat miatt eredménytelenül záruló közbeszerzési eljárás új tervezési koncepció szerinti újraindítása jelentősen módosítja az eredeti ütemezést.”
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.