BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2018. július 23., hétfő 15:28

Elektromos kerékpárral közlekednek a halőrök a Kis-Duna parton
Mától két új elektromos kerékpárt használhatnak a Csepeli Horgász Egyesület halőrei a Kis-Duna partján. A csepeli önkormányzat ajándékát Borbély Lénárd polgármester adta át Mészáros Ferencnek, az egyesület elnökének a polgármesteri hivatalban július 23-án.
A vadonatúj kétkerekűekkel a halőrök sokkal hatékonyabb munkát végezhetnek, különös tekintettel lesznek a szemetelőkre, amely mindenképp pozitív segítséget jelent a sétány tisztább környezetéért – mondta el az egyesületi elnök.
Hozzátette: az önkormányzattal rendkívül jó kapcsolatot ápolnak, számos versenyhez kaptak már támogatást.
Borbély Lénárd polgármester a szoros együttműködést megerősítette: a közeljövőben az egyesület és a Magyar Országos Horgász Szövetség közös összefogásával úgy alakítják ki a sétányt, hogy az a horgászok igényeinek jobban megfeleljen, illetve a versenyeknél az autóval történő lehajtás könnyebb legyen.
A horgászok és halőrök képviseletében Mészáros Ferenc megköszönte a polgármesternek az elektromos kerékpárokat, amellyel a halőrök mintegy húsz kilométeres szakaszt járhatnak be a Horgásztanyától egészen a Francia-öbölön túli területen.
Jelenleg nyolc halőr társadalmi munkában tevékenykedik, évente kétszer-háromszor szerveznek a rendőrséggel közösen ellenőrzéseket, ez általában a telepítési utáni időszakra esik. Sokan értékesítésre fogják a halat, a büntetéseknél a három hónapos eltiltás és a pénzbírság a legsűrűbb, azonban egyre inkább csökken a szabálysértések száma Csepelen. A legnagyobb gondot még mindig a sétány tisztasága jelenti – tájékoztatott az elnök.
Az 1935-ben létrejött egyesületnek közel 1400 tagja van, közülük mintegy hatvan százalékban nyugdíjasok, de több mint 300 gyerekhorgász és 40 ifi is kedveli ezt a sportágat a Kis-Duna parton, ahol legtöbbször ponty akad a horogra.

 



Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.