GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2018. augusztus 1., szerda 10:24

Átadták a megújult önkormányzati épületet
Bakonypéterden a szombaton megrendezett falunapon került sor az ünnepélyes átadóra.

Kara Ákos államtitkár az eseményen elmondta, a kormány kiemelt célja, hogy ne csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is hozzáférhető infrastruktúra álljon az állampolgárok rendelkezésére.
Országgyűlési képviselőként pedig szívén visel minden, választókerületében véghezvitt fejlesztést.

Bolla Tünde polgármester asszony hozzátette, Bakonypéterd számára kiemelt jelentőségű ez a beruházás, hiszen az önkormányzati épületben található orvosi váróterem is megújult, valamint az épületben akadálymentes mosdót alakítottak ki.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte a fejlesztést, mely a Megyei Önkormányzat támogatásával a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében magyar állami és európai uniós forrásokból valósult meg, 20.061.971 Ft összegben. Kiemelte, hogy a modernizálás, valamint a padlástér, a lapostető, és a homlokzati felületek hőszigetelése eredményeként a széndioxid-kibocsátás mértéke is csökken a településen.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.