BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2018. november 13., kedd 15:08

Bangóné kiáll hűtlen kezelésért elítélt párttársa mellett
Hiába ítélték el korrupciós bűncselekmény miatt, hűtlen kezelésért jogerősen Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP frakció tagját, Bangóné Borbély Ildikó kiállt mellette. A politikus asszony Facebook oldalán próbálja a korrupciót semmiségként, hűtlen kezelő párttársát hősként bemutatni.
A csepeli MSZP frakció tagjai közül eddig kettős emberölés, sikkasztás, pedofil bűncselekmények elkövetése, különféle rágalmazások és más, kisebb bűntények miatt ítéltek el politikusokat. Ezek közül Takács Krisztián a hűtlen kezelés mellett magánokirat-hamisítást és rágalmazást követett el.  
Eladta az önkormányzat tulajdonát az önkormányzatnak 
A csepeli önkormányzat MSZP-s vezetése 2007 októberében iskolai sportudvar-korszerűsítésre írt ki pályázatot. Takács Krisztián cége műfüves focipálya építését nyerte meg. Innentől kezdve a csepeli focisták 10 éven keresztül neki fizették volna a Széchenyi István Iskola udvarán épített pálya bérleti díját. Amennyiben sikerült volna lebontani a Csepel SC stadionját és lakóparknak, idősek otthonának beépíteni a zöld területet, dőlt volna a pénz a politikushoz.
Csakhogy a Csepel SC bontása és beépítése Németh Szilárd és Hanzély Ákos közbelépése miatt nem sikerült, Takács Krisztián pedig túl mohónak bizonyult. A pálya egyik elemét ugyanis eladta az önkormányzatnak, pedig az már az önkormányzat tulajdona volt. Mintha csak a Margit hidat adná el valaki az államnak. Ez teljesen egyértelmű bűncselekmény, belső segítő nélkül nem is volna lehetséges. Itt is volt segítő, K. I-t Takács Krisztiánnal együtt ítélte el a bíróság.  
Bangóné szerint ez nem bűn  
Ha a Margit hidat adná el valaki, talán akkor is lenne politikus, aki védelmére kelne. Így történt most is. Bangóné Borbély Ildikó a Facebook-oldalán állt ki Takács Krisztián mellett, akit valóságos hősnek mutatott be.
„Önkormányzati képviselőnket ma azért marasztalta el és kötelezte 2,3 millió forint kártérítés befizetésére a bíróság, mert több mint tíz éve építeni mert a csepeli gyerekeknek egy focipályát – a saját pénzéből. Közben a közpénzből épülő állami stadionok körül virágzik a korrupció, de ez éppúgy nem zavarja a mai magyar igazságszolgáltatást, mint a miniszterelnök vejének, vagy éppen falubeli jó barátjának napi százmilliókkal való gyarapodása. Ezt tessék összeadni!”
- írta a politikus Facebook oldalán. Vagyis az, hogy a csepeli gyerekek tíz éven keresztül Takács Krisztiánnak fizettek volna a fociért, Bangóné szerint jótett. Sőt, mivel máshol szerinte nagyobb a korrupció, a kisebb tolvajokra nem is kellene figyelni. 
Döbbenet mit művelt a csepeli MSZP 
Amíg ember él a Földön, addig korrupció is lesz – állítják sokan. De amennyi bűncselekményt az MSZP volt képes egyetlen frakcióban összehalmozni, egyenesen elképesztő. A Csepel.info gyűjtötte össze, képzeletbeli dobogón összehasonlítva az elhíresült csepeli frakciótagokat. A dobogó első helyén szerintük a kettős gyilkosság miatt elítélt Deme Gábor áll. Ő életfogytiglani büntetését tölti. A második helyezés sem vitatható. A szocialisták egyik képviselője először egy fiúgyermeket molesztált. A párt ennek ellenére később pont gyermekvédelmi ügyekben számított rá. Önkormányzati tevékenysége a második pedofil bűncselekménye után szűnt meg. S.M. utoljára a harmadik lebukásakor került az újságok címoldalára.
A hírblog szerint a képzeletbeli dobogó harmadik helyezettje a csepeli lakásmutyi üggyel elhíresült Szentecky János. Ő ma is a csepeli szocialisták frakcióvezetője és szellemi vezére. Bár nagy értékű hűtlen kezelési ügyei még nem értek véget, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélték. A negyedik helyezést – szerintük – dr. Gulyás G. Gábor kapná meg. A politikust egy ügyfele megkárosítása miatt zárta ki a Budapesti Ügyvédi Kamara, de rengetegen állították, hogy átverte őket. Takács Krisztián tehát – szerintük – legfeljebb ötödik lehetne a csepeli szocialisták képzeletbeli rangsorában.

Csepel.hu

 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.