ALSÓMOCSOLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2018. december 3., hétfő 08:56

Költözzön Alsómocsoládra!
Magyarország első új típusú közössége jön létre Alsómocsoládon: a község önkormányzata pályázatot hirdetett azoknak, akik jövőjüket egészségesebb környezetben, egy élhető, saját, helyi gazdaságából is gyarapodó kistelepülésen képzelik el.

Az otthonteremtésben és a beilleszkedésben az önkormányzat, és egy mentor-csapat is segít. A letelepedők elhelyezkedhetnek a már meglevő több mint 450 megélhetést biztosító munkahely valamelyikében, vagy részt vehetnek közösségi vállalkozásban, amely egyszerre nyújt megélhetést és közösségi élményt. A pályázat 2019. január 15-én zárul. 


Egészségesebb környezet, jobb levegő, csend és nyugalom, a természet közelsége – leggyakrabban ezen okok miatt költöznének egyre többen a nagyvárosokból kistelepülésekre. A megélhetési bizonytalanság, a kevés munkahely és az elmagányosodástól való félelem azonban sokakat visszariaszt. Alsómocsolád Jövő-Szövő Programja erre a két problémára egyszerre kíván megoldást nyújtani. A pályázók egy komplex fejlesztési – ezen belül közösségi vállalkozás fejlesztési – folyamatban vehetnek részt, ahol nemcsak megélhetésük megteremtéséhez kapnak segítséget, hanem igazi közösségre is találnak Alsómocsoládon.  


A pályázat nyertesei több napos műhelymunka során kidolgozhatják személyes terveiket, miközben megismerhetik egymást, és akár társakat is találhatnak vállalkozásuk létrehozásához, majd megvalósíthatják azokat a faluban rejlő fejlesztési lehetőségek kihasználásával.


Az Alsómocsoládra települni vágyóknak az önkormányzat segít az otthonteremtésben, illetve – igény esetén – az elhelyezkedésben, a mentorokkal közösen pedig a beilleszkedésben, és a kezdeti nehézségek leküzdésében. A nyertes pályázók – vagyis a leendő beköltözők – pedig, miközben megvalósítják álmaikat és terveiket, egyúttal hozzájárulhatnak egy 21. századi élhető, barátságos, a helyi gazdaságából gyarapodó kistelepülés fejlesztéséhez, ahol igazi közösségre lelnek. 


A mintegy 300 lelket számláló településünk Baranya megye északi szegletében, Pécstől 55 km-re északra, a Mecsek hegység festői szépségű lankáin, az úgynevezett Hegyhát tájegységben fekszik. Az elmúlt évszázadok során a település fennmaradása elsősorban az ott élők szorgos munkájának, kitartásának és a közösség erejének volt köszönhető. Alsómocsoládon minden ember fontos, a legfiatalabbtól a legidősebbig. A szomszédok figyelnek egymásra. Számít az itt élők véleménye a programok széleskörű társadalmi tervezésen alapulnak, és lakossági kontroll mellett valósulnak meg. 


Alsómocsolád várja mindazokat, akik tagjai kívánnak lenni egy olyan nyitott, együttműködő, és befogadó közösségnek, amely megtalálja és megmutatja a vidéki élet valódi értékeit és magasabb szinten újrateremti a vidéki életformát. A program részletei a következő linken olvashatók: http://jovo-szovoalsomocsolad.hu/
Sajtókapcsolat:

Forrai Mária Melinda

06-30-233-7867
forraimarcsi78@gmail.com

Alsómocsolád várja Önt!


1 csatolt dokumentum Sajtóközlemény
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.