AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 20., vasárnap 12:01

Ajkán is alkotott a kultúra lovagja
A Magyar Kultúra Lovagja címmel ismerte el Bálint József faszobrász több évtizedes alkotó, hagyományőrző, értékteremtő munkásságát a Falvak Kultúrájáért Alapítvány. A díjat gála keretében január 19-én Budapesten a Stefánia Palotában adták át a városunkhoz több alkotással kötődő alkotónak. A díj odaítélésének indoklásában szerepelt, hogy Bálint Józsefnek sok köztéri alkotása látható az országon belül és kívül egyaránt, melyek egy részét  adományként ajánlott fel a településeknek, önkormányzatoknak, egyházközségeknek. Nemcsak maga alkot, hanem át is adja az alkotás örömét és az ahhoz szükséges tudást. Alkotótáborok szervezője, vezetője és aktív résztvevője. Csingerben két alkotása látható. A közösségi ház előtti téren álló Szenet fejtő bányász című, közel 2 méter magas szobrát a Csingervölgyért Egyesület megrendelésére készítette, majd támogatásként ajánlotta fel az ajkai bányász közösségnek. A szobrot 2017-ben Bányásznapon avatta fel a város.  Bálint József az avatást követően kérdésünkre elmondta, hogy megtiszteltetésnek érez minden felkérést, valamint szeret a nagy nyilvánosság előtt, közterületen dolgozni. Ő nem a műterme magányában szeret alkotni, hanem már a folyamatot, ami által a farönkből szobor lesz, is szereti bemutatni. Örül, ha körbeállják, kérdezik, érdeklődnek. Mint elmondta, mindig sokan nézik, amint dolgozik. Reméli, ha a közösség tagjai, akiknek készül, láthatják, hogy a fafaragás milyen nagy figyelmet igénylő, néha fizikailag is megterhelő tevékenység, jobban megbecsülik azt. A témaválasztásában a hétköznapi, egyszerű dolgozó emberek életének, munkájának a bemutatása áll hozzá a legközelebb. A bányászat, mivel ahhoz maga is kötődött, a kedvenc témái egyike. Az alkotó másik ajkai munkája egy Molnár Gábor szobor, amelyet 2018. december elsején avatott fel a város a Molnár Gábor parkerdő bejáratánál szintén Csingerben. Az alkotást Ajka város önkormányzata rendelte meg. Az ünnepségen részt vett az író fia, ifj. Molnár Gábor. Bálint József kijelentette, örül, hogy a város a külső városrészekben is állít szobrokat, nem csupán azt tartja fontosnak, hogy a belvárosban is legyenek alkotások. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.