MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 23., szerda 16:07

GS-YUASA HUNGARY csarnok bemutatója Miskolcon
Az innovatív technológiájáról ismert GS- Yuasa tavaly év elején jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát.
A lítiumionos akkumulátorok gyártására szakosodott japán cég akkor azt is vállalta, hogy 2019 végén elindítja a termelést is, amihez elkészült a 60 ezer négyzetméteres csarnok, amelyet most ünnepélyes keretek között ad át.

Helyszín:
GS-Yuasa üzemcsarnok (304-es főút, Miskolcról kivezető szakasza, második körforgalom, első kijárat. 
Időpont:
2019. január 24. (csütörtök) 11:00

A csarnokbemutató ünnepségre tisztelettel várjuk a Szerkesztőség munkatársait.
Az új üzemcsarnokban a termelés a tervek szerint 2019. novemberében kezdődik, az üzem hivatalos, szeptemberi átadását követően.

 Tervezett program:


 11:00 – Köszöntések

11:10 – Csarnokbejárás
11:20 – Takamura Hiroshi ügyvezető úr köszöntője
11:30 – Pfliegler Péter alpolgármester úr köszöntője
11:30 – Átadási ceremónia
11:35 – Közös fotó készítése – sajtófal előtt
11:40 – Egyéni interjúk



Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.