AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 3., vasárnap 14:41

Logópályázat az űrkutatás iránt érdeklődőknek
A Holdra szállás 50. évfordulója tiszteletére indítja első magas-légköri ballonját a világűr határmezsgyéjéhez a Bakonyi Csillagászati Egyesület július 20-án Ajkáról a sportpályáról. A tagok, mindannyian az űrkutatás és a csillagászat iránt érdeklődő lelkes amatőrök, akik szabad idejükben, társadalmi munkában vállalták a feladatot, már elkezdték a felkészülést. Ballont ugyan már többet engedtek fel a téma iránt érdeklődő csoportok, de a bakonyiak az elsők, akik az előkészületekbe bevonják a téma iránt érdeklődőket. Veisz Andrástól, az egyesület alelnökétől megtudtuk, hogy logópályázatot írnak ki 8 és 18 év közötti diákok számára. A logónak tartalmaznia kell az egyesület logójának legalább néhány elemét és utalnia kell a holdra szállásra. A győztes az lesz, aki a legkreatívabb munkát nyújtja be. A pályázati anyagnak június 7-e éjfélig kell megérkeznie a 8409 Úrkút, Temető u. 1/B címre. A győztes a ballon indításánál részt vehet, ő lesz az, aki az egyesületi tagokkal együtt felengedi a ballont. A második és harmadik helyezett ajándékot kap. A tagok egy másik pályázatot is kiírtak. A ballon kapitányának, egy legóból készült figurának a nevére várják a szavazatokat. Szavazni lehet június 1-től június 30-ig.Az egyesület célja,  hogy felkeltsék az érdeklődést az űrkutatás iránt. Veisz András elmondta, hogy a  ballont ők maguk építik, a műszerek között helyet kap a levegő hőmérsékletét és sűrűségét mérő eszköz és három akciókamera is. Az eszközök nagy részét már beszerezték. A ballon a repülése során fotókat készít. A 20-25 ezer méter magasságban, ameddig a műszer felrepül, már látszik, hogy a Föld felülete görbül.  A tagok az indítást követően GPS és rádió segítségével követik a ballon útját, és igyekeznek megtalálni azt, miután leesett. Már modellezték a valószínűsíthető földet érési helyet. A legtávolabbi hely Ajkától 400 kilométer, de nagy a valószínűség arra, hogy Magyarországon belül és szántóföldre esik. Az egyesület tagjai minden lehetőségre felkészülnek, ezért a kutató csapattal tart alpinista és jó úszó is arra az esetre, ha folyóba vagy hegyre, vagy magas fára érkezne a ballon. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.