AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 20., szerda 21:47

Második helyen végeztek a Schnitta Sámuel versenyen
Második helyen végzett a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata a Schnitta Sámuel Országos Emlékversenyen amelyet nemrég rendeztek Veszprémben a SÉF középiskolában. A közép-dunántúli régió leendő vendéglátós szakembereket oktató, Veszprém, Fejér valamint Komárom-Esztergom megyében működő középiskolák öt fős csapatait várták a szervezők. Az ajkai csapat tagja volt a 13. osztályos Szabó Daniella és Nagy Bence, a 10. osztályos Bak Boglárka, Illyés Katalin és Farkas Armand. A versenyzőket Gróf Judit, Somlóvári Kornél és Varga Zoltán tanár készítette fel. A diákok kérdésünkre elmondták, hogy az Anna bálra kellett teríteniük egy asztalt, készíteni előételt, levest, főételt és desszertet, számítógéppel megtervezni a menükártyát, valamint tesztet is kitöltöttek. Egyikük sem járt még az Anna bálban, így személyes élményük nem volt, de a felkészülés során mindenről hallottak tanáraiktól, így meg tudták oldani a feladatokat. A második helyezett már nem jutott az országos döntőbe, de így is nagy élmény volt számukra a részvétel, és sokat tanultak belőle. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.