AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 25., hétfő 11:27

Újabb parkolók épülnek, modern játszótér készül
Elkezdődött a Házunk tája program keretében a parkoló és járdaépítés a Móricz Zsigmond és a Móra Ferenc utca által határolt területen,  valamint játszótér is készül a térség kisgyermekes családjai örömére. A területet hétfőn reggel járta be Schwartz Béla polgármester, Dorner László és Pék Attila önkormányzati képviselő, valamint az érintett társasházak közös képviselői. A terület bejárásakor elhangzott, hogy csaknem 160 lakás közel félezer lakosa élvezi majd a felújítás előnyeit. A beruházás, amelynek során 56 új parkolóhelyet is kialakítanak, 52 millió forintba kerül. Az új játszótérre 8 millió forintot fordíthatnak, az eszközök egyeztetés alatt állnak. A park rendezéséhez fákat is ki kell vágni, de a lakók ezt megértéssel fogadták.- Le a kalappal a lakók előtt, van, akinek az 50 éve ültetett és azóta gondozott fáját is ki kell vágni, és az idős emberek ezt megértették - fogalmazta meg a polgármester. - A lakosok megértőek és együttműködőek, amit köszönünk nekik. A közös képviselők megerősítették, hogy a társasházakban jó a közösség, az emberek tavasztól őszig gyakran kiülnek a parkba beszélgetni. A területen ma már csaknem azonos a fiatal és idős lakosok száma. A legnagyobb gondot a kevés parkolóhely okozta, ugyanis a házak építésekor, az 1950-es és 1960-as években töredéke volt a gépkocsik száma. A beruházás ezen segít majd. Kocsi Marianna, a Móra Ferenc utca 2, 4, 6, 8 és a Petőfi utca 41 91 lakásának és csaknem 200 lakosának a közös képviselője kérdésünkre elmondta, mindannyian örömmel fogadták a beruházást, amelytől a parkolási gondok megoldását várják, a többi területet füvesítik, parkosítják, így még szebb lesz a környezetük. A Petőfi utca 45-ben lakó Halla Lászlóné és szomszédai várják, hogy megújuljon a környezetük, a kisgyermekeseknek megépüljön a játszótér. Csiza Ferenctől megtudtuk, hogy az általa képviselt Móricz Zsigmond 20. szám alatti társasházban 24, többségében fiatal család él, a 26-os házban 56 lakás van, többnyire idős tulajdonosokkal. A közösség jó, a lakókat érdeklik a közösség dolgai, érdeklődnek. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.