BAJA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2019. február 26., kedd 09:45

A bajai Veronika néni Magyarország legidősebb lakója
Baja város és Magyarország legidősebb lakóját, a 111. esztendős Zsilinszki Veronikát bajaszentistváni otthonában látogatott meg a városvezetés, kifejezve jókívánságaikat.

 

Veronka nénit már tavaly, 110. születésnapján is köszöntötte a város. Bár tavalyhoz képest hallása és látása némileg megromlott, életkorához képest jó egészségben és töretlen jókedvben fogadta vendégeit. Amint az őt felköszöntő Fercsák Róbert polgármesternek és Csubákné Besesek Andrea alpolgármesternek elmondta, a mai napig érdeklik a nagyvilág hírei, és örül, hogy fiatalokkal veheti körbe magát. A hivatalos források szerint 1908. február 4-én született a vajdasági Kevevárán, kisgyermekként települt át szüleivel és két testvérével Bajára. Hosszú élete során leginkább kétkezi munkát végzett, több baleset érte, de a szerencse sosem hagyta el. Becsülettel felnevelte fiát, majd unokáját is: ő a jelenlegi gondviselője. Mint elmondta: fiatalkorában igazi társasági embernek számított, nagyon szeretett táncolni, beszélgetni, de szívesen kertészkedett és olvasott is. Ma már a tevékenységek többségében meggátolja egészségi állapota, de – amint kiemelte – a felé áradó szeretetet így is érzi! Örömmel vette át a városvezetés által hozott virágcsokrot és gyümölcskosarat, de természetesen tágabb családi körben is megünneplik majd a jeles jubileumot, hiszen Veronka néni a mai napig nagyra értékeli az ízletes csokoládét és a napi néhány korty vörösbort. A látogatást követően Fercsák Róbert polgármester örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a város és az ország legidősebb lakójával. – Sokáig lehetne hallgatni a felgyűlt élettapasztalat kapcsán Veronka nénit, akinek van még életkedve bőven!
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.