AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 4., hétfő 21:10

A gyermekkórházat támogatják a tehetségkutató nézői
Örömmel léptek színpadra a lll. Hanghullám tehetségkutató verseny táncosai március harmadikán a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont színháztermében. A korábbi zenei verseny szervezői az idén már a táncosokat is várták. Az érdeklődés nagy volt, Veszprém megye egyesületei sok duót és csoportot indítottak. Rejtő Anett és Rejtőné Csizmadia Márta kérdésünkre elmondta, hogy a fiatalabb korosztály, a gyermekek és tizenévesek mutatkoztak be. A műfaj vegyes volt, rocky, modern tánc, balett, showtánc és versenytánc. A fellépők között számos tehetségre bukkantak. A fiatalok a kellemes hangulatú, oldott légkörű műsorban jól érezték magukat, látszott, hogy élvezik amit bemutatnak, értik és átérzik, hogy miről szól a darab. A zsűri tagjai nem helyezéseket állapítottak meg, hanem a szakmai tanácsok mellé minősítéseket adtak. Az arany minősítést elért versenyzők többsége továbbjutott a döntőbe, amely április 7-én lesz. Addig azonban van egy újabb elődöntő, amelyen az énekesek és együttesek lépnek színpadra. A szervezőktől megtudtuk, itt nemcsak a műfaj, a szereplők életkora is vegyes lesz, 6 évestől egészen a 40 éven felüliekig. Az énekes elődöntőt március 10-én délután 2 órától rendezik. A programon jelen lesz az X-Faktor stábja, ők is nagy érdeklődéssel figyelik mindig ezt a rendezvényt .A szervezőktől megtudtuk, két éve ugyancsak Ajka adott otthont a ll. Hanghullámnak is. Sok tehetséget fedeztek fel, akik azóta rendszeresen kapják a rendezvényszervezőktől a meghívásokat. Többen ismét megmérettetik magukat a Hanghullámon. A döntőben az is kiderül, ki lesz Ajka hangja, a legjobb ajkai lakosú énekes. A zsűri tagjai olyan elismert szakemberek, mint Bakler Ildikó táncpedagógus, Vajda Ádám táncoktató, Kovács Rita koreográfus, Módri Györgyi színművésznő,Németh-Nagy Viktória énektanár, Kiss Kamilka énekesnő, Abaházi Csaba műsorvezető-zenész. A rendezvény karitatív célt is szolgál. A belépőjegy megvásárlói az ajkai kórház gyermekosztályának működéséhez szükséges eszközök beszerzését támogatják. Az eszközöket a döntőn adják át az intézmény vezetőinek. Támogatókat szívesen fogadnak, jelentkezni a hanghullam3@gmail.hu címen lehet. Támogassuk együtt a tehetségeket és a beteg gyermekek gyógyulását! 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.