SZIGETMONOSTOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 18., hétfő 11:55

A klímaváltozás és az energiafelhasználás összefüggéseiről tanulhatnak a gyerekek az V. ÖKO-Szigeten
Az idei ÖKO-Szigeten, amelynek hagyományosan a Szigetmonostor Faluház és Klímapark ad otthont, a víz mellett az energiafelhasználásról, az energiagazdálkodásról tudhatnak meg többet az általános iskolás gyerekek. A Víz Világnapjához kapcsolódóan március 21-22-én ötödik alkalommal megrendezendő eseménysorozattól a szervezők –  Szigetmonostor Község Önkormányzata, az Outdoor Mission Kft. és az Ökológiai Művelődés Alapítvány – azt remélik, hogy a diákok sokkal jobban oda fognak majd figyelni a saját, illetve családjuk energiafogyasztására. Az esemény állami védnöke Áder János köztársasági elnök úr, szakmai védnöke Lányi András környezetvédő, az ELTE egyetemi docense.
 
A kétnapos programsorozatra hagyományosan 15-20 iskola mintegy 1000 diákja, és 60-70 kísérőjük látogat ki. A szervezők arra törekszenek, hogy a gyerekek játékos formában, átélhető és megélhető tapasztalatokat szerezve ismerkedjenek meg a környezetre negatív hatást gyakorló folyamatokkal, jelenségekkel, és találkozzanak olyan megoldásokkal, amelyeket a saját életükben is tudnak majd alkalmazni. A kötött programok korosztályra szabottak, mindegyik korosztályhoz a saját nyelvén, a saját érettségi szintjén szólnak.
1-2. osztályosok részére: öko-játszótér
Az öko-játszóteret úgy állították össze a szervezők, hogy a legfiatalabbak játék közben több környezeti témával is – pl. a hulladékok fajtái, szelektív gyűjtésük – megismerkedhessenek. A tervezett játékok között van puzzle, táblajáték, szelektív sí, vakvadász, lézermezős számháború, amelyek mindegyike kapcsolódik egy-egy környezeti témához.
3-4. osztályosok részére: energiagazdálkodás a táplálkozás tükrében
Ezzel a korosztállyal olyan kérdésekre keresik a választ a szervezők, mint: A lokális vagy a távolról érkező élelmiszerek terhelik-e jobban környezetünket, miért? Melyik élelmiszer egészségesebb? Milyen kapcsolatok vannak az energiafogyasztás és a vásárolt élelmiszereink között? Ezekre a kérdésekre két lépésben kapnának válaszokat a gyerekek. A klímaváltozás kihívásai tárlaton a távolról érkező élelmiszerekre jellemző összefüggéseket ismernék meg, míg egy farmlátogatás alkalmával a lokális élelmiszer előnyeivel ismerkedhetnek meg.
5-6. osztályosok részére: megújuló energia tanösvény
Az 5-6. osztályosokat egy tanösvény várja, amely számos eszköz segítségével szemléletesen mutatja be az energia előállításának lehetséges alternatíváit. A tanösvény elemeivel, majd az utána következő energiatakarékos háztartási eszközök bemutatásával szeretnének példákat mutatni a szervezők a „hogyanokra”, és közben válaszokat adni a „miértekre”.
7-8. osztályosok részére: Team-ökolábnyom
A foglalkozás során a gyerekek 6 kiemelkedően fontos környezeti problémáról gyűjtenék össze a tudásukat, a problémákkal kapcsolatos ismereteiket, amelyeket egy szakemberrel is átbeszélnek. A résztvevők önállóan készítenek egy saját „akciótervet”, melyet magukkal vihetnek és otthon megvalósíthatnak.
 
 
 
A szabadon látogatható programokat az ÖKO-Sziget szakmai partnerei nyújtják: a Duna-Ipoly Nemzeti Park, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat.
És hogy a felnőttek se maradjanak program nélkül, az ÖKO-Sziget megnyitó rendezvényén, március 21-én 11 órától,  ismert szakemberektől előadásokat hallgathatnak a klímaváltozás és az energiagazdálkodás témakörében. Lányi András a klímaváltozás társadalmi okairól és következményeiről beszél, ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója a megújuló energiák szerepéről, jelentőségéről és hatásairól ad elő, míg Harmat Ádám, a WWF Éghajlat és energia programvezetője a klímaváltozás és az energiafogyasztás kapcsolatát veszi górcső alá.
Az esemény hírét az ÖKO-Sziget médiatámogatói viszik a nagyvilágba: az alternativenergia.hu, az Élet és Tudomány, a greenfo.hu, az Ozone TV, a Piac és Profit, a ReCity Magazin, a Szabad Föld, a Tilos Rádió és a zöldportálok együttműködése, a Zöldunió.
A rendezvényt Szigetmonostor Község Önkormányzata, a Szigetmonostor Faluház, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., a Folprint Zöldnyomda Kft., a FoReGo  Magyarország Kft. és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatja.
 
További információ

Lőrinczi István főszervező, +36 30 8535 536; ;

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.