AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 27., szerda 08:15

Szent-Györgyi plakettet kapott a kiemelkedően teljesítő tanár és diák
Vígváriné Katalin igazgatóhelyettes és a 11. osztályos Nagy Lili Alíz vette át a Szent-Györgyi díjat az iskola gálaműsorán, amelyet március 26-án tartottak a Nagy László szabadidőközpont szinháztermében. A Veszprémi Szakképzési Centrum ajkai Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2004-től minden tanévben lehetőséget biztosít arra, hogy a tehetséges tanulók bemutathassák tudásukat, akik már szerepeltek bizonyíthassák, hogy mennyit fejlődtek egy év alatt. A bemutatott darabok nem az iskolai tananyaghoz kötődtek. Volt többek között downhill kerékpározás, a kollégisták által szabad idejükben betanult csoportos tánc, néptánc. Szaniszló Edit igazgató köszöntőjében elmondta, hogy a gála jótékony célt is szolgál. A pártoló jegyekből befolyt összeget a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatására fordítják. Az első műsorszám meglepetés volt. A szalagavató ünnepségen hangzott el először, most másodszor az a Szent-Györgyi induló, amelyet Szabó-Kovács Krisztina tanárnő írt, és a Szélessy Balázs  vezette Bodza együttes adott elő a tanári karral közösen. A diákok végig tapsoltak. Azt követően ismét Szaniszló Edit lépett a színpadra, és méltatta a Szent Györgyi plakett idei díjazottjainak pályafutását. A díjat tavaly adták át először, minden évben egy tanárnak és egy diáknak ítélik oda azt. Az idei díjazott pedagógus Vígváriné Németh Katalin igazgatóhelyettes, mestertanár, érettségi vizsgaelnök, a Pannon Egyetem mentora 1992-ben óraadóként került az intézménybe, 1999-től főállású pedagógus, magyar nyelv és irodalom, történelem tanár. Osztályfőnökként, közismereti munkaközösség vezetőként is kiemelkedően helyt áll, részt vesz tantervek, pedagógiai programok kidolgozásában, képzési programok fejlesztésében, szavalóversenyre, helyesírási versenyre készíti fel a diákokat. Szervezi a pályaválasztási kerekasztalt. A diákok közül Nagy Lili Alíz 11.a osztályos kisgyermekgondozó, a diákönkormányzat elnöke kapta az elismerést. A kitüntetett kiváló közösségi munkája mellett szakterületét népszerűsíti pályaválasztási és iskolai rendezvényeken, a Semmelweis versenyen tagja volt annak a csapatnak, amely egészségnap szervezésben országos első helyen végzett, így bemutathatta programját Budapesten is. A szakmák éjszakája rendezvénysorozatban Lili lesz az iskola arca. A gálán Mező Zsófia verset mondott, a badacsonytördemici néptáncegyüttes tagja, Farkas Virág és párja Nagy Márton Miklós néptánccal lépett színpadra, egy országos tehetségkutatóra is jelentkezett Horváth Adrienn egy Cserháti Zsuzsa dalt adott elő, a 11. osztály néhány tagja önvédelmi bemutatóval, a kilencedikesek tánccal készültek, Molnár Gergő downhill kerékpár bemutatót tartott, Antal Bence egy vidám Romhányi verset adott elő, az iskola színjátszói a Családlátogatás című vidám darabbal nevettették meg a nézőtéren ülőket, a kollégista diákok Pink Girls csapata tánccal mutatkozott be, majd a Csillagfürt kórus zárta a programot. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.