GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2019. március 28., csütörtök 10:57

Győrságon megoldódott a csapadékvíz-elvezetés
A felszíni, csapadékvizek elvezetésének rendezésére olyan település-szintű csapadékvíz elvezetési hálózat került kialakításra, mely tartós és zavarmentes megoldást biztosít.

Győrságon a vízelvezetés hiányos kialakítása és a meglévő rendszer nem megfelelő működése miatt korábban gyakoriak voltak az elöntések és a nagy esőzések után egyre nagyobb területeken maradt meg tartósan a víz. Emellett a település fejlődése miatt az új épületek száma és a terület burkoltsági aránya is fokozatosan emelkedik, ami a felszínről elvezetendő vízmennyiség növekedését eredményezi, hiszen a vizek lefolyása gyorsabb és a beépítettség miatt nem is tud elszikkadni.

A nagyobb problémák megoldására a településen korábban történtek fejlesztések, ugyanakkor Győrság dombos, déli részén továbbra is nagy iszap- és hordalékterhelést okozott egy-egy zápor. Különösen nagy feladat volt a belterületi és a külterületi vízrendezés összhangjának megteremtése, valamint a települést veszélyeztető külvizek lokalizálása és kizárása. 

A beruházás II. ütemében, az első ütemhez kapcsolódóan összesen mintegy 3 km hosszan megújult a csapadékvízelvezető-rendszer. A projekt keretében megvalósult a földárok fenékburkolása betonba ágyazott terméskőből, 580 méteren terméskő burkolatú meder épült, kijavították a régebbi burkolat hibáit, 470 méter hosszan támfal épült, emellett egy szakaszon vízelvezető betonburkolat is kiépítésre került.
Az elkészült csapadékvízelvezetési hálózat összefüggő, egységes rendszerben, hosszútávon biztonságot nyújt településünk és a térségben élő lakosság számára. A projekt a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával és konzorciumi partnerségével valósult meg.

A TOP-2.1.3-15-GM1-2016-00005 kódszámú, „Győrság község belterületi csapadékvíz-elvezetése II. ütem” című projekt 2019. március 31-én zárul.
Elnyert támogatás: 110 016 580 forint
A projekt II. ütemének helyszíne: Győrság, Mályvás-ér – Vörösmarty utca – Országút utca – Öreg utca – Felső közép utca – Kőkút utca – Akác utca- Kossuth L. utca
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.