AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 1., hétfő 20:11

Első Sun-Dome karate kupa a WKF olimpiai rendszerben
A mai versenyen a tudásukat bemutató fiatalok hitet adnak a lelátón helyet foglaló szülőknek, nagyszülőknek, hogy a mai fiatalok is tudnak küzdeni, önmagukért kiállni, csapatban dolgozni, köszöntötte az első WKF olimpiai rendszerű Sun-Dome karate kupa versenyzőit és az edzőket Ajka városa nevében Geri Gyula, az ajkai Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője.  A résztvevőknek kitartást, jó küzdelmet és eredményekben gazdag napot kívánva nyitotta meg  versenyt. Takács Miklós, a házigazda Sun-Dome vezetője köszönetet mondott a versenyzőknek, az edzőknek, a bíróknak, valamint a támogatásért Ajka Város Önkormányzatának és a vállalkozóknak. Shihan Juhász Ferenc, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke kiemelte, hogy történelmi jelentőségű verseny az ajkai, az egy éve alakult Shotokan Liga első WKF rendszerű versenye. Az olimpiai rendszerben zajló versenyeken például több a védőfelszerelés, súlycsoportok vannak, és némileg módosulnak a szabályok. A tornacsarnok a megnyitóra megtelt a versenyzőkkel, családtagokkal, érdeklődőkkel. Az egész napos versenyen  25 együttes indult el, 229 sportolóval és 394 nevezéssel. A nagy létszám nem véletlen, ugyanis a karate Magyarországon a sportolók létszámát tekintve a második legnépszerűbb sportág, a sportorvosok statisztikája szerint minden negyedik versenyző karatéban indul. A karate a 16 kiemelt sportág egyike, és a fejlődésének lökést adott, hogy olimpiai sportággá vált, 2020-ban Tokióban már jelen lesz. Bekerülni azok közé, akik a legrangosabb világversenyen is megmérethetik magukat nem lesz könnyű, ugyanis a világon több 100 millióan karatéznak, és bejutni a 30 legjobb közé nagyon nehéz. Magyarországon is van már néhány sportoló, aki erre képes lehet. Magyarországon ma csaknem félezer karate klub működik több, mint 30 ezer taggal. A szervező egyesület a harmadik helyen végzett 56 ponttal, valamint, 6 arany, 10 ezüst, 18 bronz éremmel.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.