DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 8., hétfő 14:12

DUNAKESZIN JÓ ÉLNI - Közbiztonság, Születési Arány és az „Életminőség-Indikátor”
Büszkén jelenthetjük ki, hogy Dunakeszi az egyik legbiztonságosabb város az országban. Az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően a bűncselekmények száma a felére csökkent. A lakosság biztonságérzetének megerősítése érdekében az Önkormányzat hetente nyilvánosságra hozza az adott időszak közbiztonsági ügyeit.   

Dióssi Csaba, Dunakeszi Város polgármestere, 2019. 03. 27-én elismerésben részesített három Dunakeszin szolgálatot teljesítő rendőrt, akik munkája nagymértékben hozzájárult városunk biztonságához.   

A közbiztonsági mutatók mellett más szociológiai mutatókban is komoly teljesítményt mutat a Pest-megyei település. Dunakeszi egyike annak az 5 járásnak, amelyben többen születnek, mint amennyien meghalnak. A fővárossal határos kilenc járás közül a Budakeszi, a Szigetszentmiklósi és a Dunakeszi járásban növekedett 2010 és 2015 között a gyermek születések száma. 
 
Középtávon Dunakeszi maradhat az egyetlen, ahol a születések kontra halálozások tekintetében alapvetően pozitív demográfiai folyamatok érvényesülhetnek – írta gazdasági elemzésében a hvg.hu. Az országban ehhez hasonló kiemelkedő eredménnyel mindössze két járás bír még: Borsodban az Encsi, Hajdú-Biharban pedig a Hajdúhadházi járás, ezek azonban az ország legszegényebb térségei közé tartoznak, ahol magas a nemzetiségi lakosok aránya.   

Az Otthon Cetrum, „Hol jó ma élni Magyarországon” c. kutatásában, a 20 ezer főnél népesebb városokat elemezte életminőség szempontjából.  Négy fontos mutatót vizsgált: az egészségügyi ellátást, a helyben elérhető oktatási lehetőségeket, a munkalehetőségeket és az ingatlanok értékét a településen. Ezekből a mutatókból számszerűsíthető adatokat kinyerve jutottak el az úgynevezett „életminőség-indikátor”-ok felállításáig. A kutatásból a következő megállapításokat tették: az agglomerációban Budaörs és Dunakeszi értékei a legjobbak 57 százalékkal. Soóki-Tóth Gábor szerint, a jobb életminőséget kínáló környezetért az emberek többet hajlandóak fizetni, melynek következtében, az ingatlanárak a jobb körülményeket biztosító városokban magasabbak. Az eredményekből kitűnik, hogy erős kapcsolat tárható fel az életminőségi mutatók értéke, az ingatlanárak, valamint egy település gazdasági és infrastrukturális fejlődése között.
 

Az, hogy „Dunakeszi értünk épül” – ahogy a település szlogenje hangzik -  annak forintosítható haszna van minden ingatlantulajdonos számára a Pest-megyei településen.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.