AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 11., csütörtök 15:59

Nagy vagy! vetélkedőn a Borsos iskola
Nagy vagy elnevezéssel a TV2 televíziós csatorna által szervezett vetélkedőn vesz részt az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola 8 fős csapata május 18-án Kecskeméten az uszodában. A rendezvényre az iskoláknak kellett jelentkezniük, közülük választották ki azt a 18 intézményt, amelynek csapatai részt vehetnek. A program 9 éve fut, a Borsos most jelentkezett először. Sövegjártó Rita testnevelő tanár, főszervező kérdésünkre elmondta, hogy a versenyen, amelynek elődöntője és döntője ugyanazon a napon lesz, az úszástudás alapján válogatták ki a gyerekeket, ugyanis játékos és ügyességi vizi gyakorlatok lesznek. A programon négy alsó tagozatos, Czibor Dalma, Lajos Benedek, Bolla Gergő már biztos résztvevő, a negyedik diákot még nem választották ki, a felső tagozatból Csincsi Dominik és Kamondi Olívia utazhat, a felnőtt résztvevők Sövegjártó Rita és egy édesapa, Bolla Krisztián. Balogh Béla intézményvezetőtől megtudtuk, Ajka feliratos pólóban érkeznek, ugyanis a várost képviselik, szurkolókat is visznek, így autóbusszal utaznak. A részvételhez támogatókat szereztek, segített Ajka Város Önkormányzata, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Zsoldos Attila vállalkozó, Krepsz László a Kontex cégtől, a Le Belier Zrt, az Invest Építőipari Kft. részéről Lajkó Róbert. A szervezők megtudták, hogy a gyerekek egy csapatban szerepelnek, és  sorsolnak hozzájuk  egy magyarországi híres embert. akinek a személye csak a helyszínen derül ki.  Nagy izgalommal készülnek, hiszen tudják, nem csak az  iskolát, hanem Ajka városát is képviselik. Az 5 epizódot, amelyek a versenyről szólnak a TV2 csatornáján lehet majd megnézni május 26-án, június 2-án,16-án, 23-án valamint 30-án.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.