AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 18., csütörtök 20:38

Őrzik a kereplőket és a hagyományt
Messze hallatszott a kereplők hangja Nagycsütörtökön a délutáni szentmise után. A német nemzetiségi hagyományokat ápoló településrészen Nagyhéten, miután a harangok Rómába mentek, a fiatalok kerepelni indulnak. Azt, hogy milyen régi a hagyomány, a mai ajkarendekiek már nem tudják. Töltl Zoltán tanár,  az ajkai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, mindkét nagyapja, akik az idén lennének 100 évesek, már kerepelt fiatal korában. A közösségnek fontos a hagyomány. A kereplőket generációkon át őrzik. Az idén a helyi Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola hét felső tagozatosa, Pákai Dániel, Peternics Bálint, Boros Bendegúz, Máhr Tamás, Káplár Ádám, Nyers Botond és Kovács Gergő járja végig az ajkarendeki utcákat csütörtökön este 6 órakor, szombaton hajnali 5 órakor, délben, délután 3 majd 4 órakor, szombaton 5 órakor és délben. A szöveget német és magyar nyelven mondják. A jelentkező fiúkat Töltl Zoltán készitette fel, van, aki már harmadszor vesz részt a hagyományőrzésben.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.