AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 19., péntek 18:31

Közösségi tereket alakít ki az önkormányzat a közösség javaslata alapján
A Ajka60 programsorozat keretében benyújtott közösségi tér pályázatokról tartották legutóbbi összejövetelüket a szervezők és a városrészek képviselői április 17-én a Városházán. Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy a városrészek által benyújtott terveknél három szempontot értékelnek, magát a tervet, annak megvalósítását valamint a hasznosítást. Az is sokat számít, hogy az érintett településrészek mennyire veszik ki a részüket a megvalósításból, és miben kérnek segítséget az önkormányzattól. Minél több feladatot vállal a helyi közösség, annál több pontot szerez. A hasznosítás azért fontos, ugyanis a program szervezői olyan közösségi tereket várnak, amelyek a lakók igényeinek megfelenek, amelyet rendszeresen használnak, így az a közösségépítést, a lakosok életminőségének javítását szolgálja. Ezért kérik ki mindenben a térségbeliek véleményét, ugyanis ők tudják a legjobban, nekik mire van szükségük. Venczel Antal, az Építési és Városgazdálkodási Iroda irodavezetője ismertette, hogy melyik városrész milyen közösségi teret tervezett. Mindegyik illeszkedik a környezetbe, figyelembe veszi a helyi hagyományokat, a lakosság igényeit és a lehetőségeket. A megbeszélésen elhangzott, hogy a kezdéshez minden településrész 2 millió forintot kap. Azt, hogy első lépésben  mit kívánnak megvalósítani a közösségek, május 30-ig nyújthatják be. Az Ajkai Kapocs Munkaszervezetének munkatársai ismertették a hasonló témában kiírt helyi pályázatot. A felhívás az ajkaikapocs.hu weboldalon elérhető.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.