AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 23., kedd 07:37

Megkezdődött a dobóverseny
Megkezdődött a bolgárkert melletti dobópályán az Ajka 60 keretében szervezett dobóverseny. Az ajkai rendezvény szerepel a Magyar Atlétikai Szövetség a világhálón is meghirdetett versenylapján, amelyre a kiírók feltételeinek megfelelő sportolók jelentkezhettek. Az április 20-án tartott első ajkai versenyre Tamásiból, Győrből, Kaposvárról, Pécsről, Székesfehérvárról, Ócsáról érkeztek sportolók, valamint a Bódéért Hagyományőrző Egyesület Dobó SE öt tagja. Horváth Károly, az egyesület elnöke szólt a versenyről, a pályáról, majd a sportolók és kísérőik egy perces néma felállással emlékeztek Kulics János edzőre, a pálya megálmodójára. A szervezők kitették azt a széket és asztalt, amelynél Kulics János az eredményeket írta. A versenybíróság elnöke Harlai Katalin nemzetközi bíró volt, elnökhelyettese Kulics Máté, egykori versenyző, Kulics János fia. Horváth Károlytól megtudtuk, Ajkán 7 dobóatléta van, 11 és 19 év közöttiek. Edzéseiket hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken délután 4 és 6 óra között tartják. Aki kedvet érez a sportághoz, várják a jelentkezését. Az idei versenyszezonban Ajkán négy versenyt tartanak, a másodikat május végén. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.