AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 4., kedd 07:00

Tíz éve a közösségért
A sváb hagyományok megőrzése és átadása a következő nemzedékeknek, a településrész lakói közösséggé kovácsolása és hagyományőrző programok szervezése az 10 éve alakult Ajkarendekért Egyesület legfőbb célja, foglalta össze Rainiss Andrea elnök a május 31-én a művelődési házban tartott ünnepi közgyűlésen. Az elnök elmondta, a munkájukba minden korosztályt bevonnak. Jó az együttműködés a városi és a nemzetiségi önkormányzattal, a német nemzetiségi óvodával, az iskolával, a művelődési házzal és a nyugdíjas klubbal. Az egyesület tagjaiból színjátszó kör  és tánccsoport is alakult, valamint sportrendezvényeken is részt vesznek. Minden hónapban tartanak rendezvényt, van, amikor többet is amelyekre minden érdeklődőt várnak. Év elején tartják a disznóvágást, majd a farsangot, valamint a sváb bált. Az elnök kiemelte, a sváb bálon egyre több a fiatal, és a legtöbben népviseletben jelennek meg. Nagypéntek éjszaka 20 kilométeres erdei túrát tesznek.  Július első hétvégéjén tartják a három napos német nemzetiségi programot. A vakáció kezdetén évek óta meghirdetik az egy hetes napközis tábort. Megemlékeznek Szent Márton napjáról, amely a templom ünnepe is egyben. Szilveszter délelőtt erdei túrával búcsúztatják az évet. A város sportprogramjain is részt vesznek egy vagy két csapattal. Jelenleg Ajka várossá nyilvánítása 60. évfordulója megünneplésére készülnek. Az összetartozást jelképező sálat kötik közel két éve, amely már közel 500 méter hosszú. Június 22-én délután 6 órakor jelképesen összekötik Ajkát és Ajkarendeket. A másfél kilométeres táv közepén kihúzzák a sálat, és élő lánccal fejezik ki az összetartozásukat. A rendezvényen 800 ajkai vesz részt. Jelenleg a település központjában alakítanak ki pihenőparkot társadalmi munkában. A rendezvényen a helyi Dália nyugdíjas klub tagjai által sütött langallóval kínálták a vendégeket, majd elfogyasztották a tortát. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.