AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 17., hétfő 08:10

Emléket állítottak a kohászatnakm
A városban közel fél évszázadig jelen levő kohászatról is megemlékeztek június 13-án, amikor a belvárosi Kohász utcában felavatták a felújított Kohász szobrot és atadták a 7-es és a 9-es számú épületeknél a felújított járdákat és járdabekötőket. Köszöntőjében Horváth József alpolgármester elmondta, hogy sok családnak adott biztos megélhetést a kohászat. Ma az utca elnevezése állít emléket a szép, de nehéz szakmának. A 7-es számú ház előtt 15 beállós parkoló készül el hamarosan, de a többi épület környezete is megújul. Ide kerül a Kohász szobor is. Az alpolgármester hozzátette, hogy a felújítások folytatódnak, újabb 108 társasház 3300 lakása újul meg pályázati úton önkormányzati támogatással. A szükséges összeg rendelkezésre áll.Schwartz Béla polgármester elmondta, ma jobb a térségben élni, mint 2000 előtt volt, akkor ugyanis szürke házak, rossz járdák, elavult játszóterek jellemeztek a térséget, mára azonban közösen élhető, korszerű városrészt hoztak létre. Mivel a lakók mindegyik épületet felújítottak, ezért az önkormányzat a Házunk tája program keretében a környezetet teszi szebbé. A 7-es és a 9-es számú ház járdáinak és bekötőinek a felújítása 6 millió forintba került. A délutánon emlékművet is avattak. A Mencseli Ernőről, a kisműhely dolgozójáról Farkas Tibor képzőművész készítette az alkotást, amelyet a MAL Zrt.-től kapott meg a város. Az alkotást a felállítás előtt Németh Ferenc szobrászművész újította fel. A szobor történetét ismertető Paksa Rudolf szólt arról, hogy a termelés az 1970-es években érte el a csúcsot, évi 22 ezer tonnát. Az üzem bezárásakor 600 dolgozó veszítette el a munkahelyét.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.