BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2019. június 28., péntek 19:26

A magyar egészségügy napja: számos fejlesztés és fejlődés indult el Óbudán
“A Semmelweis-nap minden évben jó alkalmat kínál arra, hogy az egészségügy helyzetére és a benne feladatot vállaló szakdolgozókra irányítsa a közfigyelmet” – mondta ünnepi beszédében Bús Balázs polgármester. A magyar egészségügy napja alkalmából az Óbudai Kulturális Központban adták át az Óbuda Lakosságának Egészségéért Díjat, valamint a a polgármesteri, igazgatói és védőnői dicséreteket.                
A magyar egészségügy napja 1992 óta megtartott ünnepnap, 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos. A jeles napon, amely idén hétfőre esik, minden III. kerületi egészségügyi intézmény zárva tart, hiszen 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben. Minden évben ünnepélyes keretek között adják át az egészségügyi területen dolgozókat érintő díjakat.
“A Semmelweis-nap minden évben jó alkalmat kínál arra, hogy az egészségügy helyzetére és a benne feladatot vállaló szakdolgozókra irányítsa a közfigyelmet. Ebben az évben azonban várhatóan az ünnepnap múltán sem lankad majd az egészségügy iránti kiemelt érdeklődés, mivel az októberi helyhatósági választások egyik központi témájává vált Budapesten. Nincs is ezzel semmi baj, hisz valóban sokunkat érintő közszolgáltatási terület, mely nem nélkülözi a jogos-, de a politikailag motivált indulatokat sem” – kezdte beszédét Bús Balázs. Óbuda-Békásmegyer polgármestere emlékeztetett: “Óbudán 2006 óta a szociális terület mellett az egészségügyre is kiemelt figyelmet fordít az önkormányzat, ennek kiváltó oka a megszüntetésére tett szocialista kísérlet volt: a Gyurcsány kormány ténykedése alatt vált világossá, hogy ha mi nem, akkor senki sem fog kiállni az óbudaiak ellátása érdekében. Végül megvédtük a kórházat és megkezdtük a szakrendelők rendbetételét is. 2007 óta nagyon sok fejlesztés indult el, ezt támogatja most már az , helyi források alapján pedig az ” – hangsúlyozta Bús Balázs, majd megköszönte ez egészségügyben dolgozóknak, hogy az ismert nehézségek ellenére is nap mint nap felveszik a köpenyt, és tudásuk legjavát adják a betegek gyógyulása vagy a csecsemők helyes gondozása érdekében.
“Egy olyan év áll mögöttünk, amikor számos fejlesztés és fejlődés indult el és a jövőben is folytatódni fog” – ezt már dr. Budai András mondta beszédében. A Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy a Szent Margit Rendelőintézet ritkaságszámba menő egészségügyi intézmény, amely példaértékű a fővárosi járóbeteg szakellátók között. Hozzátette: azon dolgoznak kollégáival, hogy túlterhelt szakrendelések munkáját optimalizálják,  hogy a legkeresettebb rendelések munkájába új orvosok és munkatársak csatlakozzanak, és hogy a kerületben, valamint az ellátási területen élők számára még komfortosabbá és kiszámíthatóbbá tegyék a betegellátást.
A beszédek sorát Schadek-Bíró Évát, az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálat intézményvezetője zárta. Mint mondta: az idei évben is több új programmal, szolgáltatással bővítették az intézmény kínálatát. A telt házas baba – elsősegély foglalkozások és az egyéni anyatejes táplálást támogató tanácsadások is azt támasztják alá, hogy jó úton járnak, a védőnők munkája azonban nem lehetne sikeres, ha ötleteiket, elképzeléseiket nem támogatná az önkormányzat, a kerületi társ – egészségügyi és szociális intézmények, a civil szervezetek, melyekkel közösen még többekhez eljuthat üzenetük.
Az ünnepi beszédeket koncert követte: a rendezvényen Micheller Myrtill és a Swinguistique szórakoztatta a megjelent egészségügyi dolgozókat, majd  elismeréseket vehettek át azok az egészségügyben dolgozók, akik kiemelkedő munkájukkal és odaadásukkal szolgálták a városrészben élő pácienseket, betegeket.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.