DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. július 4., csütörtök 13:20

Új parkolók épülnek a Tócóskertben
Jelentősen nő a parkolókapacitás a Tócóskertben. Varga András, a városrész önkormányzati képviselője 2019. július 2-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 60 új megállóhelyet építenek ki az István úti szervizút mellett.
Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programjában nemcsak az utak és csomópontok korszerűsítésére, hanem a parkolási lehetőségek bővítésére is kiemelt figyelmet fordítunk. Ennek a fejlesztési elképzelésnek része az, hogy a tócóskerti István úton 60 új parkolót építünk.
– A Tócóskerti lakótelep építésekor még közel sem volt forgalomban annyi autó, mint most, ezért állandó probléma a városrészben a megállás. Azért javasoltam 60 új parkoló megépítését, hogy megkönnyíthessük a környéken élő autósok életét – mondta Varga András, a városrész önkormányzati képviselője.
A parkolókat az István út 19-35. szám alatti társasházak mellett alakítják ki, önkormányzati tulajdonú területen. A megállóhelyeket gyephézagos térkőburkolattal látják el, így a vízelvezetés is megoldott lesz. A beruházás 28,8 millió forintba kerül, amelyet teljes egészében az önkormányzat finanszíroz. Az időjárástól függően a beruházás 4 hetet vesz igénybe, tehát a hónap végére elkészül.
– Nem ez az egyetlen fejlesztés, amely ebben az évben a Tócóskertben történt. A nyár elején három helyszínen korszerűsítették a járdákat, valamint 10 helyszínen a köztéri lépcsőket. Azok a beruházások a gyalogosoknak, a parkoló kiépítése pedig az autósoknak nyújt segítséget a mindennapokban – mondta el Varga András.

4 csatolt kép parkolo1parkolo4parkolo2parkolo3
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.