VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. július 15., hétfő 17:59

Ismét családbarát munkahely lett Vác Város Önkormányzata
Ötödik alkalommal díjazták a váci hivatalt családbarát címmel, amely idén több mint 2,8 millió forintos támogatással jár. Ez az összeg jóval meghaladja az elmúlt években a gyermekes dolgozókat segítő környezet megteremtéséért kapott támogatást. 
 Az intézmény évek óta támogatja a családos dolgozókat. Az iskoláztatás és munkaidő kedvezmény mellett az országban egyedülálló kezdeményezés volt a Pünkösd kedd, mint fizetett szabadnap majd később Húsvét utáni keddel bővült a kedvezmények köre, így a családok négy napot tölthettek együtt. Évente három család wellness hétvégét kapott azok közül, akiknek ugyan van gyermekük, de kiestek a kedvezményezettek köréből, mert már felnevelték őket. Ezzel az önkormányzat a gyakorlati gyermeknevelés utáni időszakot támogatja, amely akár az idős szülőkre fordított energiához járul hozzá, azaz a gondoskodás időszakában jelenthet könnyítést. A mostani pályázat része a korábbi, bevált és kedvelt intézkedések többsége. Emellett például a rugalmas munkaszervezés, amely a kisgyermekes szülőknek jelent későbbi munkakezdést, a tanszerek beszerzését segítő támogatás, táboroztatás, színházbérlet, ösztöndíj támogatás, karácsonyi ajándékcsomag, drogprevenciós- és kibervédelmi előadás, illetve egy gyermekneveléssel kapcsolatos képzés is. Az egyik egyedi és új eleme az idei pályázatnak a családbarát gondolkodás népszerűsítése az önkormányzatok körében, amely a jó gyakorlatok megosztását, ötletelést is jelent a térségi jegyzőkkel. Mivel igen népszerűvé váltak a korábbi kezdeményezések a családos önkormányzati dolgozók körében, segítséget nyújthat más hasonló intézménynek is az intézkedések bevezetése, amelyek nem mintaként szolgálnak, hanem a családbarát gondolkodást és az újabb ötletek megvalósítását segítheti elő – erről Deákné Dr. Szarka Anita, Vác jegyzője beszélt. 
“A célok megvalósításánál azt látom, hogy a családosok munkakörének ellátásában a nehezítő körülményeket figyelembe véve, egy kicsit körültekintőbb, toleránsabb közeg megteremtését kitűzve, gondolkodásmód változás szükséges, nem csak egy-egy újító gondolat. Miután minden intézmény a sajátosságai alapján tud eljárni, nem az egyedi ötletek átadása az elsődleges célunk, hanem a családbarát gondolkodás bemutatása, amelyet előadások keretében fogunk megvalósítani. Természetesen, ha az eddigi intézkedéseink bármelyikét átveszi más intézmény, az büszkeséggel töltheti majd el azokat a kollégákat is, akik segítettek a szervezésben, a családosoknak szánt kedvezmények kialakításában, az intézkedések megvalósításában” – tette hozzá a jegyző. 
 A legújabb intézkedéseket még idén bevezeti az önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy a korábbi elemek megtartása mellett egyre bővül a támogatások köre a pályázat eredményétől függetlenül. A fő cél, hogy a munka és a család harmóniában egészítsék ki egymást. 

 


2 csatolt kép Családbarátcsaládbarát2019
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.