BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2019. július 18., csütörtök 13:38

Omega koncert július 18-án, Csepel Napján
A méltán híres Omega együttes fellépésére is sor kerül Csepel Napja alkalmából a csepeli Daru-dombon július 18-án. A rendezvény 18.00 órakor veszi kezdetét a Rock Fanatic nevű előzenekarral, majd ezután, este 19.30-tól kerülnek átadásra a Csepel Díszpolgára kitüntető címek. Az Omega együttes koncertje 20.00 órakor kezdődik.
A rendezvény miatt a BKK sűríti a 151-es buszjáratát. A járatnak a Szent Imre tér – Csepel, Határ utca szakaszán az alapmenetrendi indulások között további csuklós buszokat indítanak az alábbiak szerint:
·         Szent Imre tértől 18:00 – 20:00 között sűrűbben, 5 percenként
·         a koncert alatt jellemzően 10 perces, (néhol 20 perces) követési időt alkalmaznak
·         majd a tervezett 22:00 órai befejezéshez igazodva Csepel, Határ utcától 22:00 – 23:00 között 5 perces követést biztosítanak.
 A csepeli önkormányzat tájékoztatja továbbá a látogatókat, hogy a rendezvény miatt a Duna-dülő utcában július 17-e déli 12 órától parkolni tilos, július 18-a reggel 8 órától éjfélig pedig az utca lezárásra kerül, behajtani csak engedéllyel lehet. Fontos tudni, hogy a zöldterületen való parkolást az említett időszakokban nem büntetik.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.