DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 21., szerda 14:53

Új debreceni próbahelyet kaphat a Tankcsapda
A Böszörményi úti volt szovjet laktanya egyik felújításra váró épületrészébe költözhet a Tankcsapda, ha az erről szóló előterjesztést augusztus 22-i ülésén elfogadja a városi közgyűlés. Papp László polgármester azt mondta: számára morális kérdés is, hogy Debrecen ikonikus zenekara megfelelő helyen tudjon készülni.
Az idén 30 éves Tankcsapda neve összefonódott Debrecennel, a zenekar eddigi életműve elismerésre méltó. Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2018-ban Lukács Lászlónak, a Tankcsapda alapítójának és vezetőjének Pro Urbe díjat adományozott. - A Tankcsapda egy igazi debreceni ikon. A zenekar tagjai mindig hangsúlyozzák debreceniségüket. A Tankcsapda örökké debreceni marad. Számomra morális kérdés is, hogy méltó helyre kerüljön a zenekar  – mondta a tájékoztatón Papp László polgármester. A zenekar jelenlegi debreceni próbahelyét és raktárát kinőtte, ezért keresett új épületet. A város tulajdonában álló Böszörmény úti korábbi szovjet katonai laktanya egyik épületrésze alkalmas lehet arra, hogy oda beköltözhessen a Tankcsapda. A 191,4 négyzetméteres helyiséget próbateremként és raktárként használná a zenekar. Az épületrész felújításra szorul, de mivel minden irányból távol van a lakóépületektől, alkalmas lehet arra, hogy ott próbáljon a Tankcsapda. Az épületrészben jelenleg a Debreceni Tankerületi Központ 18 oktatási intézményének selejtezendő ingóságai találhatók, amelyeket a Tankerület a vagyonkezeléséből visszaadott az önkormányzatnak. Csak a selejtezés befejezése után tudja elfoglalni az épületrészt a Tankcsapda.  A debreceni önkormányzat a selejtezett bútorok és tárgyak elszállítása után a legégetőbb karbantartási munkákat elvégezteti, de a további felújítás már a zenekar dolga lesz.   A Tankcsapda vállalta, hogy az ingatlant saját költségén felújítja, vizesblokkot alakít ki, korszerűsíti az elektromos hálózatot, megoldja a hűtést-fűtést és a hangszigetelést.- A Tankcsapda legalább tíz éve keres egy megfelelő próbahelyet és raktárt, ahol megfelelő körülmények között készülhetünk. Most a szeretett városunk segítségével végre megtalálhattuk az ideális helyszínt – mondta Lukács László, a Tankcsapda vezetője.Az előterjesztésben az is szerepel, hogy a zenekar köteles minden évben beszámolni arról, hogy az ingatlant közfeladat ellátására, tehát kulturális, előadó-művészeti feladatok ellátására hasznosítja. Ha ezt elmulasztja, akkor az ingatlan visszakerül az önkormányzathoz.   Ha a városi közgyűlés csütörtökön hozzájárul az ingyenes használatba adáshoz, akkor a Tankcsapda méltó helyen folytathatja három évtizedes pályafutását. A jövőben pedig a Böszörményi úti épületbe újabb kulturális funkciók, művészeti csoportok költözhetnek.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.