BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2019. augusztus 26., hétfő 15:38

Száznegyven székely gyermek egy színpadon
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia Gyermekkórusa és Zenekara, azaz a Fili volt a legutóbbi vendége a 14. évadába lépett Templomkerti esték elnevezésű kulturális és jótékonysági rendezvénysorozatnak. 
A hangversenyt nagy érdeklődés mellett augusztus 24-én tartották a máriaremetei bazilika Makovecz-oltáránál. 

Szentegyháza, a legmagasabban fekvő magyar város a Székelyudvarhelyet Csíkszeredával összekötő út mentén található, lakosainak 95 százaléka székely-magyar. 1982 óta működik itt a Gyermekfilharmónia, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Haáz Sándor zenetanár vezet. A „Fili” néven ismertté vált kórus elsődleges célja a hagyományőrzés és a közösségteremtés.A szombat esti koncerten a rendezvény háziasszonya, Schmitt Pálné Makray Katalin köszöntötte a templomkertet teljesen megtöltő hallgatóságot. A jótékonysági estek fővédnöke, a II. kerület polgármestere, Láng Zsolt elmondta, hogy előző nap érkezett vissza Kolozsvárról, ahol a II. kerület a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Kolozsvári Magyar Napok díszvendége volt. Mint mondta, a kulturális értékekben oly gazdag II. kerület elsősorban a kulturális és művészi területeken keresi és ápolja a kapcsolatokat az ország határain kívül is. Ennek egyik példája, hogy kerületünk öt éve fő támogatója a kolozsvári könyvhétnek. A kolozsvári magyar szervezetekkel folytatott megbeszélések és megállapodások okán Láng Zsolt reményének adott hangot, hogy a jövőben még szorosabb kapcsolatokat lehet kialakítani az ottani magyarsággal, az egyházakkal és iskolákkal, és a II. kerületi művelődési központok és kulturális rendezvények a jövőben még több határontúli művészt láthatnak vendégül.A száz kórustag és negyven zenekari tag Haáz Sándor vezetésével gyönyörű koncertet adott, amit a közönség szűnni nem akaró tapssal honorált. A műsorban a magyar történelmi és népdalok mellett cseh, lengyel, cigány, német és svéd dalok is felcsendültek eredeti nyelven. A jótékonysági estek bevétele a templom javát szolgálja: a művészek a művészetükkel, a hallgatók adományaikkal támogatják a bazilika szépülését, megújulását. Esterházy László kanonok, esperes plébános, a jótékonysági estek házigazdája ez alkalommal azonban kivételt tett, és a koncert teljes bevételét a szentegyháziaknak ajánlotta fel.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.