BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2019. szeptember 10., kedd 16:17

Seress Rezső visszatért a Kispipához
Erzsébetváros Önkormányzatának felkérésére Kolodko Mihály, az ún. „gerillaszobrok mestere” újabb alkotást készített a VII. kerületben, ezúttal a világhírű zeneszerző, Seress Rezső emlékére.


A kis bronz pipában zongorázó Seress Rezsőt ábrázoló miniszobor egy süttői mészkő táblán kapott helyet egykori Akácfa utcai törzshelyénél, a Kispipa vendéglő mellett, amelyet szeptember 10-én avatott fel Vattamány Zsolt polgármester és Kolodko Mihály szobrászművész. A méltán híres zongorista Erzsébetvárosban, a Dob utca 46/b szám alatt született, egyik leghíresebb szerzeményét, a Szomorú vasárnap című dalt több mint 100 nyelven adták már elő. Az Akácfa utca 38. számnál az aszfaltra festett zongorabillentyűk egyedivé teszik a környezetet, egyúttal sajátos hangulattatot is kölcsönöznek a helynek.


Vattamány Zsolt polgármestere a szobor avatása kapcsán kiemelte: „Erzsébetvárosban egyre több helyen találkozhatunk ezekkel a méretükben kicsi, de annál nagyobb értéket képviselő alkotásokkal, amelyekkel szeretnénk emléket állítani a kerület neves személyiségeinek vagy jellegzetességeinek. Múlt hónapban avattuk fel a New York palota legendáját felelevenítő búvár szobrot, a Bethlen Gábor téren Noé bárkáját és a Hevesi téren Rejtő Jenő regényének legendás 14 karátos autóját, de miniszobor eleveníti fel Róth Miksát, Harry Houdinit és Herzl Tivadart. Nagy örömmel tölt el, hogy ez alkalommal kerületünk nagy hírű zeneszerzőjének, Seress Rezsőnek is méltó módon állíthattunk emléket.”

2 csatolt kép 1.2.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.